Arról kérdeztük, mi kellett ahhoz, hogy felállhasson a dobogó legfelső fokára, és hogyan készült a szakmai megmérettetésre.

„Az első nap azt éreztem, hogy az egyik feladatot nagyon elrontottam, a B típusú kárbejelentő lap kitöltését” – meséli Jánosi Kristóf, hozzátéve, hogy előzetesen a kollégáitól több ilyen nyomtatványt kapott, csakhogy hiába volt meg az elméleti tudás, a gyakorlatban még sosem kellett ezzel foglalkoznia. Aztán kiderült, hogy a rossz megérzés ellenére egész jól teljesített, ami újabb lendületet adott a folytatáshoz.

„A munkatársaim rengeteget segítettek. Igazi csapatmunka volt a felkészülésem, és ezért nagyon hálás vagyok mindenkinek! Kaptam jegyzeteket, leírásokat, és elmagyarázták azokat a szakmai helyzeteket, amikkel korábban még nem találkoztam. Kint az erdőn pedig, amikor volt egy kis időm, az irodából kölcsön kapott tükrös relaszkóppal méregettem a famagasságokat. A hivatásos vadászunk még a verseny előtti estén is kijött velem korongra lőni.” Kristóf szerint az előző napi koronglövéssel a stresszt is sikerült levezetnie, amire szüksége is volt a megmérettetés előtt.

A versenyzők az első nap végén megnézhették a részeredményeket. „Nagyon örültem, mikor megláttam, hogy az összesített listán második helyen szerepelek, mindössze nyolc ponttal lemaradva az elsőtől. Egészen addig az volt a célom, hogy benne legyek az első tízben. Ám ott valami átváltott bennem, már a második vagy a harmadik helyre vágytam, egész éjszaka pedig azon kattogott az agyam, hogy de jó lenne megnyerni a versenyt” – mesélte mosolyogva, ahogy néhány óra alatt átalakult a magával szembeni elvárása.

Így is lett!

A tanulás, gyakorlás a verseny előtti időszakban sok órát elvett a családtól és a barátoktól. Mindenki megértette, számára milyen fontos, hogy tisztességes felkészüléssel jól teljesítsen, és a lehető legtöbbet kihozza magából. Szülei, testvérei és felesége, Martina partnerek voltak abban, hogy a tanulásra koncentráljon, és nagyon büszkék rá.

„Sok lemondással járt, valóban nehéz volt nemet mondani, amikor a barátok hívtak, hogy ide vagy oda menjek velük. Egyetlen alkalom volt ez alól kivétel, amikor megnéztünk egy kosárlabda-mérkőzést Zalaegerszegen. A szurkolás oldotta a feszültséget bennem, kicsit ki tudtam kapcsolni.”