Az adatok ismeretében térképet készítünk, amelyen elemezzük a kertünkbe beérkező és áthaladó energiákat, hatásokat, valamint megtervezzük azokat a tevékenységeket, amelyek segítik a permakultúrás kert fő céljainak az elérését.

Ahogy azt előző cikkünkben ismertettük, a permakultúrás tervezés során zónákra osztjuk a kert vagy gazdaság elemeit és tevékenységeit. A gyakori gondoskodást, látogatást igénylő tevékenységeket a ház vagy központ közelében helyezzük el, ezzel munkát és időt takarítunk meg. Az aktivitások, tevékenységek intenzitása egy központi egységtől, a háztól távolodva csökken. Az egymáshoz kapcsolódó tevékenységeket, elemeket egymás közelében, a látogatási útvonalunkban összekapcsolva tervezzük meg.

Lényeges szempont a terület elhelyezkedése, domborzata, a lejtők tájolása, a terület vízellátása, a talaj tulajdonságai, a terület biodiverzitása, a klíma, mikroklíma sajátosságai.

A domborzat

A tervezésben érdemes foglalkoznunk a lejtőkkel, hogy hasznosítsuk a fekvésüket: általában a déli-délnyugati lejtők kedvezőek a termesztésre. Gondoskodnunk kell a vízellátásukról, a víz megfogásáról, ami az elfolyó csapadék megfogását is jelenti. Térképezzük fel a közeli vízforrásokat. A permakultúrában a csapadékvíz megfogása elsődleges lehetőség a vízellátásban: az erre használt kifejezés a rain harvesting (az eső betakarítása, szüretelése), ami jól kifejezi, hogy a természeti folyamatokkal együtt kell működnünk, így az esővel is.

A csapadék és az elfolyó víz megfogására az övárkok (a permakultúrás szóhasználatban swale) kiválóan alkalmasak, kisebb és nagyobb léptékben egyaránt. Az övárkokat a lejtő irányára merőlegesen, a szintvonalakkal párhuzamosan tervezzük be és mérjük ki. Kialakításukban, méretezésükben vegyük figyelembe a terület vízhozamát, valamint a tervezett növényzet (gyümölcsfák, erdőkert) vízfelhasználását.

Az övárkokba befolyó csapadékvíz az árkok falán keresztül és a talajfelszín alatt a mélyebb rétegekbe jut, és a lejtő mentén lefelé mozog. A csapadékvíz a talaj pórusain keresztül átitatja a lejtő talaját, párolgási veszteség és további, a hagyományos értelemben vett öntözés nélkül.

A mikroklíma

A fűszerspirál felső szintjén és a déli-délnyugati oldalon a nagy hő- és fényigényű fajok, míg a nyugati és északi oldalon az árnyék- és páraigényes fajok érzik jól magukat. Ez az elhelyezés a termesztési felület megnövelésére is alkalmas.

Az évelő fajok, fák, bokrok, cserjék elhelyezésével az uralkodó szél irányára merőlegesen kedvező, szélvédett mikroklímát teremthetünk.

A szélerősség csökkentése növeli a talajfelszín fölött a levegő páratartalmát, és csökkenti az evapo-transzspirációt (talajfelszín és a növények párolgása, párologtatása), ezáltal csökkenhet a növényeink vízigénye és az öntözésükre fordított munka, energia és víz.

Legkedvezőbben az erdőkertben tudjuk befolyásolni a mikroklímát, ahol több szintben alkalmazott, elsősorban évelő fajokkal az adott klímazónára jellemző természetes erdő szintjeit imitálva, dús, termő vegetációt hozunk létre. Ez védelmet nyújt a szélsőséges klimatikus hatások ellen, vízmegőrző, a fajgazdagságtól és kapcsolatrendszerétől függően pedig önfenntartó és produktív.

Növényegyüttesek

A területünk diverzitása, fajgazdagsága adott, ennek felmérése után dönthetünk arról, hogy mi az, ami a céljainkhoz kapcsolódik. A permakultúrában fontos a mindent hasznosíts és a kis lépésekben haladás alapelve, ami lehetővé teszi, hogy a rendelkezésünkre álló gazdagsággal okosan gazdálkodjunk, gondoljuk át, hogy a helyi adottságok figyelembevételével milyen irányban fejlesszünk tovább.

Térben, területben milyen kiterjedésben gondolkozunk. A tér és a termesztési tér értelmezésében nemcsak horizontálisan, hanem vertikálisan is gondolkozzunk. Egy területen nemcsak a talajfelszínnel párhuzamosan, hanem arra merőlegesen, a növényállomány kiterjedésével, növekedésével szintekben is tervezzünk.

A rendszerünkben a diverzitáson kívül fontos az egyes fajok, elemek és tevékenységek közötti dinamikus és funkcionális kapcsolatok megkeresése és kialakulásuk elősegítése. A természetben a fajok, elemek, folyamatok egymáshoz kapcsolódása nagyon sokrétű, a támogató kapcsolatok elősegítik működésüket. Hasonló rendszer kialakítására törekszik a permakultúra is, elősegítve ezzel, hogy minél kisebb beavatkozással működjön a rendszerünk. Lényeges, hogy az egyes tevékenységek eredménye, kimenetele más tevékenység kiindulópontja legyen, vagy hogy egy tevékenység szükségleteit több elem, tevékenység is elősegítse a rendszerben; kapcsolódásuk egy funkcionális hálózat kialakulását eredményezze.

Növényegyütteseket a kertünk teljes területén alkalmazhatunk, az egynyári kultúráktól az évelőkig, zöldség-, fűszer- és dísznövényektől kezdve a fás rendszerekig és erdőkertig. A guildekben egy központi növényfaj vagy elem köré helyezünk el a fejlődését támogató növényeket, rendszereket.

Például egy almafa környezetében milyen hasznos feladatok, kedvező hatások fontosak.

A talajfelszín takarása a gyomszabályozást és vízmegőrzést szolgálja. A talaj tápanyagtartalmának gyarapítására alkalmasak a pillangós fajok, mint a vöröshere vagy a borsó. A talajszerkezetet javítják a fűfélék, pillangósok, a mustár, a pohánka, a mézontófű, a nadálytő.