Eleink előnyben részesítették azokat az ételeket, amelyek a babona szerint bő termést és bőséget ígértek; az ételek mellé gyakran gabonamagvak, szalma és széna is került az asztalra, a jövő évi bőség megalapozását szimbolizálva. A bab, borsó, lencse, mák és dió is ezt a célt szolgálta, míg a fokhagyma az egészséget, a mézeskalács pedig az élet „édességét”, élvezetét jelképezte.
Az étkezés végeztével a családtagok között szétosztottak egy almát, hogy a család mindig összetartson, a karácsonyi asztalon maradt morzsákat pedig összeszedték és az állatoknak adták, hogy termékenyek legyenek. Némelyik családban viszont nem szedték le a vacsoraasztalt, amikor felkeltek mellőle, hogy a karácsony éjjelén járkáló angyalok találjanak maguknak rajta ennivalót.
A hagyományos ünnepi ételek főként a paraszti étkezési szokásokhoz kötődnek, például a mákos guba vagy az elmaradhatatlan bejgli, és ilyen a halászlé is, amit, ha az év többi részében kevésbé is fogyasztunk, karácsonykor biztosan az ünnepi asztalra kerül. Európai kultúrkörben a hal a katolikus vallás szerint böjti ételnek számít, ezért szenteste is fogyasztható, illetve a hiedelem szerint a halpikkely a gazdagságot jelképezi.
A halételek mellet számos más étel is terítékre kerül. A rántott hús és a töltött káposzta szintén elválaszthatatlan része a karácsonyi menünek hazánkban, bár a sült pulyka is egyre elterjedtebb, amit az angolszász karácsonyi hagyományokból vettünk át. A vadhús viszont, ami régen kiemelt figyelmet kapott az asztalon, egyre kevésbé látott „vendég”, és ugyanúgy, ahogy mindennapi étkezésünkből, a karácsonyi vacsoraasztalról is kikopott.
Természetesen nem megyünk el szó nélkül a magyar családok legfontosabb és legismertebb édessége, a szaloncukor mellett. A fára akasztható, selyempapírba és csillogó sztaniolba csomagolt édességet sok országban nem is ismerik, ellenben a magyar cukrászok már a XIX. század első harmadában készítették. A szaloncukor Magyarországról terjedt el a Kárpát-medencében, és ma is nagy kedvenc Erdélyben és a Felvidéken is.
Az ételek mellett az italoknak is figyelmet kell szentelni, nélkülük sem lehet teljes a karácsonyi vacsoraasztal. Vannak kikophatatlan klasszikusok, amelyek kimondottan a karácsony illatának, „ízének” számítanak. Forralt borral minden adventi vásáron találkozhatunk, és mivel gyorsan, egyszerűen elkészíthető, otthon is előszeretettel fogyasztjuk. Kiváló védőital hideg ellen, ízvilága pedig, a narancs, a fahéj, a szegfűszeges aromái, hozzátartozik az ünnep hangulatához. Többi, opcionálisabb alkotóelemeinek az illata is beindítja az emberben a karácsonyi lázat: az ánizs, a citromfű, a csillagánizs, a gyömbér és a vanília is felidézi az ünnep hangulatát.
Ha már alkohol, a tojás- és a csokoládélikőr is rendszeres és kedvelt ital, különösen a szeszt máskor visszautasító nők körében.
Sokáig a sör jelentette számukra az egyetlen gyógyírt a folyamatos hánykolódás ellenszereként, azonban a sör vagy idő előtt elfogyott, vagy megbuggyant a hosszú, több hónapos, vagy több akár éves hajóút alatt. A kétségbeesett, már-már delíriumtól gyötört matrózok helyi alapanyagok felhasználásával feltaláltak egy italt, melyet manapság puncsnak nevezünk. A rumból, vízből, cukorból, citrusfélékből és fűszerekből alkotott ital hamar népszerű lett Angliában, majd a brit gyarmatokon is közkedveltté vált.
Napjainkban számos más alkohol is helyettesítheti a rumot a puncsban: lehet gin, aperol, tequila, whiskey, különféle likőrök vagy vodka is alapját képezheti, csak a kreativitásunk szab határt, akárcsak az ízesítésének.
Egyelőre kevésbé elterjedt ünnepi ital, és a szilvesztertől eltekintve inkább nyári bulikon fordul elő, de más téli alkalmakkor is érdemes az asztalra tenni egy tál bólét. Elkészítéséhez először is egy minél nagyobb tálra lesz szükség, ezen kívül mindössze valamilyen tömény szeszesitalt igényel, amit a borhoz vagy a pezsgőhöz – esetleg akár egyszerre mindkettőhöz – hozzákeverünk, és a keveréket valamilyen citrusféle levével oldjuk.
