Ilyen nagy termelő egyelőre még nem jelentkezett, a galambos integrációba való bekapcsolódás tehát még sokaknak jelenthet megélhetést. Egyébként az együttműködés lassan ugyan, de épül, ma négy-öt olyan ezer-kétezer tenyészpárral rendelkező termelő van, akikhez János helyezte ki a tenyészgalambokat, és ahonnan természetesen felvásárolja a vágógalambot. A jelenlegi havi két-három-négyezer galamb esetében hatalmas költséget jelent, hogy Napkoron vágnak, majd Szarvasra szállítják a galambot feldolgozásra.

Épp a napokban érkezett meg a vágóhíd IFS-engedélye, mondja János a szennyvízszerelés előtt álló üzemépületben. Ennek egyik felében lesz a vágóhíd – amihez a technológiát is megvette már –, a másik része pedig a feldolgozó lesz.

A vágóhíd kapacitása kettő-négyezer test lesz naponta, amit vagy hűtenek, fagyasztanak, vagy tovább feldolgoznak. Az itt készült termékek jóformán teljes egészében exportra mennek – Jánosék több nemzetközi élelmiszeripari vásáron is részt vettek – a külpiacokon, különösen a Közel-Keleten már ma vásárolnák a galambhúst.

Miután Barabás János eldöntötte, hogy ő valósítja meg az integrációt, átgondolta, hogyan is lehet az nyereséges mind neki, az integrátornak, mind a termelőknek. Ma ugyanis már nem lehetséges az, mint a nyolcvanas években, hogy felvásároljon mindenféle fajtájú és nagyságú vágógalambot. A piac egységes méretű és kinézetű madarakat fogad csak el, vagyis nagy galambmell kell – akkora, amekkora leginkább a francia tenyésztésű hibrideknek van. Ezért ragaszkodik a mirthys­hez. János ki is jelentette, ismeretlen származású madarakat nem fognak fölvásárolni, mert a vevők komoly előírásokat támasztanak az áru minőségével kapcsolatban.