Majd jött az unió
Aztán jött az a bizonyos 2007, amikor az ország csatlakozott az Európai Unióhoz, ami hozott jót és rosszat is. Mármint, hogy szigorúbb szabályokat. Amit bár sokan rossznak tartanak, de pórul is jártak. Mert ha ma is otthon, a háztáji gazdaságban vágják a disznót és megvizsgálják a húst, nincsen semmi gond, de az is megtörtént, hogy a sunyiban vásárolt sertésből készült esküvői menü fogyasztása után az egész násznép kórházba került. S aztán megint egy szigorítás: a hozzánk is begyűrűzött afrikai sertéspestis miatt nagyon szigorú körülmények között lehet sertéshúst exportálni. Úgy jó pár évtizede Románia Európát látta el disznóhússal, aztán az unióba oda jutott, hogy a sertésszükséglet 70-80 százalékát importálja. Még szerencse, hogy a cég kiépítette saját hálózatát, így a termelés 60 százaléka eljut a vásárlókhoz. Olcsóbb a behozott sertéshús és felvágott, mint a hazai, mert a származási országokban jóval nagyobb a gazdák támogatása, mint Romániában, és ez sokat számít. Ez reális, bár valahol nem lojális konkurencia a hazaiakkal szemben, pedig a helyi termék eredete követhető és sajátos ízvilága miatt kelendő. Mindezek ellenére nő a sertésfogyasztás, és az utóbbi időben egyre inkább keresik a helyi terméket, és ez jó. A siker titka az uniós követelmények között is a folyamatos megújulás, a trendek, a „divat” követése, új receptek, új technológia, új termékek piacra dobása. Teszik ezt úgy, hogy az alkalmazottakkal, majd a vásárlókkal is kóstoltatják a termékeket, és a visszajelzések alapján ízesítik azokat.
A hagyomány maradt
Ha már a hagyományőrzés titkairól mesélünk, akkor történetünk talán azzal érhetne véget, hogy hosszas pereskedés után 2010-ben Petryék mészáros céhe visszaszerezte főtéri épületét. A céh vezetője Petry Zalán Endre lett, s bár a korhoz igazodva, kicsit lazítva a szigorú szabályokon, de újra működik az 1538-ban bejegyzett cég. 2015-ben az 1990-ben megnyílt első üzletben kialakítottak egy látványműhelyt, ahol üvegpult mögül lehet követni, de meg is lehet tanulni a véres-, májashurka- és kolbásztöltést, emellett múzeum is nyílt, hogy öregbítse az egykor gasztronómiájáról híres város hírnevét. 2016-tól – a pandémia kivételével – minden évben kolbásztöltő versenyt szerveznek, ahol „fantáziadús” receptek alapján készülnek a kolbászok. A fesztivál elmaradhatatlan kelléke a jó hangulat, az élő zene, a bor és a pálinka, 2017-ben pedig modern bisztró és borozó nyitotta meg ajtaját. És van még egy családi titok. A Petry család a kommunizmus ellenére se szakította meg azt a hagyományt, hogy minden évben levágnak egy sertést (mangalicát). Ez olyan ünnep, amelyre összegyűl a család apraja-nagyja, van amikor több, mint ötvenen is. És amint ilyenkor lenni szokott immár évszázadok óta, a disznóságok mellé előkerül a bor és a pálinka (vigyázva arra, hogy ne legyen disznyóvágás), és arra koccintanak, hogy sikerült megőrizni flekkenfalva egykori létét is biztosító mészáros hagyományt.
