A fekete őszibarack-levéltetű
egygazdás faj, amely az okozott levél- és hajtástorzulás miatt jelentős kártevő. A levélfonákon élő egyedek szívogatása nyomán a fiatal levelek szabálytalanul besodródnak, deformálódnak, a hajtásvégek meggörbülnek. A torzult levelek sűrű csoportba zsúfoltak, zöld színüket megtartják, de idő előtt lehullanak. A telelő tojásokból március folyamán kelnek ki az ősanyák. Elevenszüléssel létrehozott utódaik kezdik a fajra jellemző kárképet kialakítani. A 3-4. nemzedékben jelennek meg a szárnyas nőstények, amelyek újabb őszibarackfákra viszik át a kártevőket. Az ivaros alakok csak ősszel jelennek meg a telepekben. Tojásrakásukkal a faj áttelelését szolgálják.
A nyári tápnövénnyel is rendelkező hamvas őszibarack-levéltetű telepei egész nyáron megtalálhatók az őszibarackon. Súlyos kártételek előidézője. A levélfonákon élő, kékeszöld, viasszal borított tetvek szívogatásának hatására a levelek begörbülnek, kanalasodnak. A tetvek nagy mennyiségű mézharmatot ürítenek, amin megtelepedik a korompenész, így a jelenlétük már messziről szembetűnő. A kártételt sok esetben korai lombhullás követi. Az áttelelő tojásokból áprilisban kelnek ki az ősanyák, amelyek elevenszüléssel gyorsan szaporodnak, így májusban, június első napjaiban hatalmas telepeket alkotnak. A június közepén megjelenő szárnyas alakok további őszibarackfákra és nyári tápnövényekre viszik át a fajt. A fertőzés csak aszályos nyárvégeken csökken. Ősszel a nyári tápnövényekről betelepülő hímek megtermékenyítik az ivaros nőstényeket, amelyek lerakják áttelelő tojásaikat. A faj életmódjából adódóan májusban kell elkezdeni a védekezést, és csak a nyár derekától lehet ritkítani, esetleg elhagyni a permetezést.
A zöld őszibarack-levéltetű
itthon közönséges gazdacserés faj, csak tavasszal károsít az őszibarackon. Ezt követően nyári tápnövényeire, különböző lágy szárú növényekre vándorol. Károsítása a levelek kismérvű deformálódásával, erős fertőzés esetén nyár eleji levélhullással jár. Az áttelelő tojásokból rügyfakadáskor kelnek ki az elevenszülő ősanyák. Az első két nemzedékben még csak sárgászöld, szárnyatlan nőstények fejlődnek, májusban jelennek meg a sárgászöld, fekete foltos szárnyas nőstények, amelyek a nyári tápnövényekre viszik át a fajt. Az őszibarackra csak ősszel térnek vissza lerakni az áttelelő tojásokat. Április elején, a rügyfakadást követően kell ellene védekezni, illetve szükség esetén meg kell ismételni a permetezést. Jelentőségét nem a közvetlen kár adja, hanem az, hogy terjeszti a vírusokat.
A csonthéjasok szövődarazsa
valamennyi csonthéjas gyümölcsfát megtámadhatja. Lárvái csoportosan károsítják a leveleket, hajtásvégeket, az erek kivételével az egész levelet elfogyaszthatják. Egynemzedékes faj, a kifejlett lárvák telelnek át a talajban. Kora tavasszal bábozódnak, és a 7-8 mm hosszú, fekete, átlátszó szárnyú levéldarazsak már áprilistól rajzanak. Lárvái csoportosan károsítanak, és az elhúzódó rajzás miatt a fákon már a nyár elején is különböző fejlődési fokozatú lárvákat találhatunk. Kifejlődve 1,5-2 cm hosszúak, zöld színűek, csak a fejük fekete. Az idősebb lárvák hirtelen bekövetkező jelentős lombpusztítását a fiatal egyedek még csak egy-egy levélre korlátozódó károsítása idején kell megelőznünk. Április közepétől figyelni kell a fákat, és ha a fiatal lárvák kártételét észleljük, azonnal védekeznünk kell.
A szilvapajzstetű
a nevével ellentétben főleg az őszibarackot és a mandulát károsítja. A fás részeket szívogatva a vesszők pusztulását vagy részleges koronaszáradást okoz. Évente egy nemzedéke van. Ibolyásbarna színű másodlárvái telelnek a növények fás részein. Intenzíven táplálkoznak, gyorsan növekednek, május-júniusra már kifejlett egyedekké válnak. A nőstények 3 mm-es, félgömb alakú, vörösesbarna pajzsai igen feltűnőek. Jelenlétükre főleg ezek alapján figyeljünk fel. A megtermékenyített nőstények júniusban helyezik el a pajzsuk alá az apró, grízszerű fehér tojások tömegét. A kikelő lapos, megnyúlt testű, sárgásvörös lárvák a fás részekre vándorolnak, őszig ott károsítanak, majd áttelelnek. A kártevőt hatásosan július-augusztusban pusztíthatjuk el, a növényvédő szerekre érzékeny fiatal lárvaként. Itt ügyelni kell, hogy a lombkorona belsejében a vastagabb ágakat borító lárvákhoz is eljusson a permetlé. A tél végi permetezések gyérítik a telelő lárvákat, de nem kielégítőek.