Fontos megjegyezni, hogy az ökoszisztémák szélein a környezeti feltételek általában eltérnek az ökoszisztémán belüliektől. A hagyományos emberi települések általában az ökoszisztémák közötti rendkívül produktív átmeneti zónákban helyezkednek el, például folyók, torkolatok vagy óceán mellett, hegylábak és síkságok, erdők szélén vagy ezek kombinációi között.
Szegélyek természetes minták alapján
Mindez a permakultúrás tervezésben több kölcsönösen előnyös kapcsolatot jelent a széleken lévő elemek között. A szélek „energiacsapdákként” szolgálnak, mert ott anyagok, tápanyagok és élőlények áramlanak át az ökoszisztémákon, és fokozott az anyagok és tápanyagok körforgása. A szélek kedvező mikroklímát hoznak létre, és fontosak a biodiverzitás támogatásában és a biomassza-termelésben.
A szegélyeket úgy növelhetjük, ha a természet mintáit nézzük, és ezeket a mintákat utánozzuk a terveinkben. Tapasztaljuk, hogy a természet terveiben nincsenek egyenes vonalak, hanem sokféle mintázat, amelyek szükség szerint gyakran ismétlődnek. A legelterjedtebb és legcélszerűbbnek tűnő úton való haladás ugyanabba az irányba vezet, egyenes vonalban, de nem vezet el bennünket a sokszínűséghez vagy a fenntarthatósághoz. Ez látható a modern mezőgazdaság monokultúrás művelésében, valamint a műtrágyák, peszticidek és gyomirtó szerek használatában. Ha másik utat választunk és merítünk a sokszínűségből, eljuthatunk a fenntarthatósághoz.
A lebenyes vagy szabálytalan bemélyedésekkel rendelkező szélekkel több szegélyt képezhetünk, mint az egyenes vonalú elrendezéssel. A természetes folyók kanyargós pályán futnak át a tájon, több víz hatol a parti területek talajába, a kanyarulatok lassítják a folyó lefolyását és lehetővé teszik a hordalékok, szerves anyagok lerakását.
Ezt a mintát megismételhetjük terveinkben, hogy maximalizáljuk a rendelkezésre álló tér kihasználását az aktív interakciók felületének növelésével a szegélyeken. Ha például tavat építünk, a tó méretének megváltoztatása nélkül megduplázhatjuk a perem hosszát, és így kétszer annyi termő növényt helyezhetünk el a szegélyen. Egy kör formájú, 11,3 m-es átmérőjű, 100 négyzetméteres vízfelületet hozunk létre és ha a szegélyt egyenesről hullámosra változtatjuk, megduplázhatjuk annak hatékony kerületet.
A kerten áthaladó hullámos ösvény vagy a „kulcslyukágyások” segítségével növelhetjük a hozzáférhető teret és a kert szegélyeit is. A kulcslyukágyás lehetővé teszi a kerti ágyásokhoz való jobb hozzáférést anélkül, hogy a talajra kellene lépni, ez csökkenti a talaj tömörödését, ami akadályozza a növények növekedését. Ugyanez a koncepció alkalmazható a következő szinten a kerti ágyásoktól kezdve a tényleges ültetési elrendezésig az ágyásokon belül. Ez az alapelve az „Edge Cropping” szegélyes termelési rendszerének, ahol két vagy több növényfajt váltakozó sávokba ültetnek, például pillangósvirágú fajokat gabonafélékkel, vagy kukoricát szójával. A csíkok hullámos vonalakban, sávokban ültethetők, hogy maximalizálják a helykihasználást, az interakciót, és több növény kerüljön egy adott területre.
A kertészeti termesztésben a soros vegyeskultúra az egyik gyakran alkalmazott ültetési módszer.
A köztesvetés az a gyakorlat, amikor egy adott területen több növényfajt termesztenek. A köztesvetés egyik előnye, hogy a fajok közötti verseny az erőforrásokért kisebb, mint ugyanazon fajon belül.
A szegélyek formai kialakítása nagyon sokféle lehet. A kerítés cikkcakkos mintája szélállóbbá teszi a kerítést, és kevésbé valószínű, hogy felborul, másrészt a felfutó növényeink kitöltik a rendelkezésre álló teret. A domboldal szintvonalai mentén kialakított sövények növelik a biodiverzitást és csökkentik az eróziót.
