A permakultúrás tervezésben alkalmazzuk és követjük a természetes formákat, nemcsak az esztétikus megjelenés, de a célszerű elhelyezés és térkihasználás, az energiák helyes áramlása és hasznosítása érdekében is. A mintázatok szélén szegélyek alakulnak ki, ahol egyféle használat és növényállomány találkozik egy másik használattal, másik kultúrával vagy mesterséges szegéllyel, burkolattal.

Ha visszagondolunk a permakultúrás tervezési alapelvekre, a tizedik a szegélyhatással foglalkozik: Használd és értékeld a szegélyeket és a szegélyhatást! Ebben az értelemben a tervezés és a kivitelezés során tervezzük be a szegélyeket, és figyeljük meg, hogy hol és hogyan tudjuk tudatosan alkalmazni a saját kertünkben. Ez a tervezési elv a rendszereink diverzitásának és termelékenységének növelésére irányul a „szegélyhatás” néven ismert ökológiai jelenség és a természetben található minták utánzásával.

A szegélyhatás egy ökológiai fogalom, amely leírja, hogy miként van nagyobb fajgazdagság és sokféleség abban a régióban, ahol a két szomszédos ökoszisztéma határai átfedik egymást, mint például a szárazföldi, vízparti vegetáció és a vízi ökoszisztéma vagy az erdőszegély és a gyepterület találkozása. Két egymást átfedő ökoszisztéma peremén mindkettő fajait megtaláljuk, de rajtuk kívül még olyan egyedi fajokat is, amelyek kifejezetten alkalmazkodtak a két határ közötti átmeneti zóna viszonyaihoz.

A szegélyhatás kialakulásában tehát két biológiai/ökológiai közösség (pl. erdő és gyep) vagy különböző tájelemek (pl. szárazföldi és vízi) közötti határ vagy határfelület vesz részt.

Az átmenet az egyik ökoszisztémából a másikba lehet fokozatos, de lehet nagyon gyors, átmenet nélküli éles határterület is.

A szegélyek, szegély-környezet természetesen számos ökoszisztéma határán előfordulnak, ilyen például a folyók, tavak és patakok kerülete, környezete; az erdők, folyóparti területek találkozása a gyepek széleivel; sziklák kiemelkedései, repedési mentén találkozás a gyepes területtel; az erdős területek tisztásai, vagy réttel, legelővel határos erdők; sövények, erdősávok, erdőfoltok találkozása a szántóföldi területekkel vagy legelőkkel.

Nagyobb változatosság

Egyszerű ábra szemlélteti a szegélyhatás működését. Ebben a példában az A-val és B-vel jelölt ökoszisztéma is csak három fajt tartalmaz (piros, kék és sárga színű négyzetek, illetve körök).

A négyzetek és körök kombinációja (amelyek hat fajt képviselnek) olyan egyedi feltételeket teremt, amik három új fajt támogatnak (piros, kék és sárga háromszögek). Tehát míg az A és B ökoszisztéma 3-3 fajt tartalmaz, az átfedő átmeneti zóna kilencet.

Ezekben az ökotonokban nagyobb a fajdiverzitás, mint a két különálló ökoszisztéma bármelyikében, és lényegesen nagyobb a termelékenységük, hiszen mindkét ökoszisztéma erőforrásai egy helyen érhetők el. Az olyan feltételek, mint a levegő hőmérséklete, páratartalma, a talajnedvesség és a fényintenzitás szintjei mind változnak a széleken, és a viszonyok ingadozása kedvező mikroklímát alakíthat ki, ami egyedi fajokat támogat. A szélek mentén a növények számára több fény érhető el, így nagyobb a változatosság és a termelékenység. A többféle növény növeli a növényevő rovarok számát, ami a madarak és végső soron a ragadozók számát is növeli.

Például a leveleket és a talajt a szél az akadályok ellen fújja, a kagylók kimosódnak a tengerparton stb. A szomszédos ökoszisztémák energia-, anyag- (tápanyagok) és élőlények áramlásán keresztül kapcsolódnak egymáshoz a határaikon át, és ezek az áramlások erős hatást gyakorolhatnak a termékenységükre és termelékenységükre.