0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2025. március 23.

Lesz-e karácsonyi diós bejgli?

Ennél sikertelenebb évet nem is zárhattunk volna, állítják a kárpátaljai diótermesztők. A betakarított termés ugyanis alig éri el a korábbi évek hozamának 10-15 százalékát.
Nincs forgalom a dióbélátvevő helyeken
Nincs forgalom a dióbélátvevő helyeken
A dióburok-fúrólégy elleni védekezés gyakorlatilag miből tevődik össze? Hány permetezést tartalmaz és milyen időszakban kell ezt kijuttatni?

– Ez nem egyszerű feladat, mindenképpen érdemes szakemberrel felvenni a kapcsolatot, és átgondolt növényvédelmi tervet összeállítani.

A növényvédelem bizony nem lesz olcsó, nem is egyszerű, de mindenképpen szükséges. Nagyvonalakban a következő lépésekből kell állnia. Ősszel az összes termésmaradványt, lehullott lombot, a fán maradó gyümölcsmúmiákat el kell távolítani. Szükséges a talajművelés, talajlazítás az esetleges ott maradt kártevőbábok beforgatása céljából.

Ezt kiegészítve a tápanyag-utánpótlást is elvégezni, ami elősegíti a növény saját védekezési mechanizmusának a mozgósítását. Tavasszal, még a rajzás előtt, tehát június elején ajánljuk a rovarcsapdák kihelyezését. A kémiai kezelések között 10-14 nap telhet el, s a fő rajzási időszakban, július közepe táján, különösen keményen fel kell venni a harcot a kártevővel szemben. A kezeléseket egészen a nyár végéig ismételni kell, azaz körülbelül 6-10 növényvédelmi beavatkozást iktatunk be. Érdemes lehet nemcsak a kémiai, de a biológiai védekezési módszereket is alkalmazni, közéjük tartozik a rovarcsapdázás, feromon-légtérterítés és más egyebek. És természetesen mindig felmerül a „megéri-e” kérdés. Erre mostanság a legnehezebb a válasz.

Miért nem ajánlják nálunk a szakemberek a mediterrán fajták ültetését?

– A mediterrán fajtáknak sokkal nagyobb a fényigényük, korán fakadnak, fagyérzékenyek – akár már a téli mínusz 5 fok is kárt tehet bennük. Telepítésükkel nálunk többen próbálkoztak néhány évvel ezelőtt. Az eredmény siralmas. Akadt olyan ültetvény, amelyik minden éven gyökérnyakig visszafagyott a viszonylag erős téli fagyok következtében. Gazdáik éveken át próbálgatták menteni a menthetőt, de végül magára hagyták az ültetvényt, látván, hogy erőfeszítéseik hiábavalóak.

Európában mennyire van jelen a dióburok-fúrólégy meg a többi veszélyes kártevő, illetve kórokozó?

– Az egész EU-ban jelen van a mostanság legveszélyesebbnek mondott kártevő, onnan jött a Kárpátok felé. Nagyjából 7-8 éve még csak Magyarországon riogatták a termelőket vele, de sajnos a legrosszabb félelmeink be is igazolódtak, ez lett a fő kártevő. De emellett tudomásul kell vennünk, hogy egyre súlyosabb problémát okoz a bakteriális feketedés és baktériumos hajtáselhalás is, mely nemcsak a termés kiesését, de egyben a fa pusztulását is okozhatja.

Több kollégám azt állítja, hogy a 2024-es szezonban sokkal több problémát okozott e két baktériumos fertőzés, mint a dióburok-fúrólégy. S még egy további probléma nehezedik a termelőkre: ez pedig a baktériumölő készítmények beszerzése.
A hiány miatt magasra szökhet fel a dió ára? Vagy az ukrajnai, a magyarországi, az európai cukrászüzemek máshonnan pótolni tudják a hiányzó mennyiséget?

– Valószínű, hogy az elmúlt évekhez képest emelkedni fog a dió ára. A kártevő megjelenése nálunk viszonylag új, de a klímaváltozás következtében nem lehet pontosan megjósolni, hol és mikor fog megjelenni és elterjedni, de valószínűleg pár éven belül belső Ukrajnában is tömegesen észlelni fogják a kártevőt. Egy modern és felkészült szakemberek által felügyelt ültetvény esetében igaz nem könnyű, de megoldható a védekezés. A kistermelőknek pedig hozzájuk kell igazodniuk. A nálunk zajló háború miatt ezt nehéz majd megoldani: a gazdaság gyengélkedik, a lakosság száma jelentősen csökken. Ez torzítja a mostani képet, de ha eljön a nagyon várt béke, biztosan hiány lesz a dióból, és nem csupán így, a nagyobb ünnepek előtt.

Kézműves termékek a beregszászi adventi vásáron

Az orosz-ukrán fegyveres konfliktus kitörése óta nem a szokott helyen, a városi korzón, hanem a helyi római katolikus templom előtti téren tartják meg az adventi vásárt a kárpátaljai magyarság szellemi-kulturális központjában, Beregszászon. Ahol az oda kilátogatók nagy örömére ismét a kézműves termékek dominálnak majd.

Gazdag a felhozatal a különböző lekvárokból és ivólevekből
Gazdag a felhozatal a különböző lekvárokból és ivólevekből
– Ezúttal is ide várjuk méhészeinket, gyümölcskertészeinket, borászainkat, akiknek portékái – különböző mézek, virágporok, propoliszos balzsamok, kenőcsök, friss és aszalt gyümölcsök, borok, mustok, borkocsonyák – igencsak népszerűek vásárlóink körében

– tájékoztat Fekete Brigitta, az egyik szervező. – Részvételi szándékukat már jelezték a városunkban működő segélyszervezetek, akik ezúttal is adománygyűjtő akciót hirdettek a rászoruló családok, az egyedülálló idősek megsegítése, valamint a fronton harcoló katonák élelemmel való ellátása érdekében.

– Állandó résztvevői vagyunk ennek a bensőséges hangulatú alkalomnak – mondja a Benében élő Pákh Zsuzsa, aki többek között a család által készített különböző lekvárokat és aszalt gyümölcsöt kínál majd. – Idén szerencsére bő termést takarítottunk be szilvából, almából és körtéből is, így meggyőződésünk, hogy a belőlük készült finomságoknak ott a helyük a pultokon.

– Komoly előkészítő munka előzte meg az adventi vásáron való részvételünket – tájékoztat Varga Gabriella, a Pro Agricultura Carpatika Gazdasszony Tagozatának egyik alapítója.

– Még a nyár és a kora ősz folyamán a Tele kamra programunk keretén belül több olyan akciót szerveztünk, amely a különböző gyümölcs- és zöldségfélék konzerválási, tartósítási módját kívánta népszerűsíteni. Így aztán készítettünk őszibarackból, szilvából és szőlőből lekvárt, ivólevet, illetve mustot.

Ezeket a termékeket a vásáron kínáljuk megvételre, illetve juttatunk a készletünkből olyan egyedülálló idős embereknek, akik a koruknál és az egészségi állapotuknál fogva már nem tudják a befőzéssel járó feladatokat elvégezni. Mivel a gazdasszony tagozat képviselői különböző kistérségekben élnek, arra gondoltunk, hogy a karácsonyváró közös alkalomra mindenki elkészíti a saját tájegységére jellemző süteményeket, hisz ezek sokszor jelentősen eltérnek az általánosnak mondott bejgli, zserbó stb. irányvonaltól. A palettát emellett mézeskaláccsal, száraztésztával bővítettük. A kínálatban ezen kívül szárított gomba, fűszerpaprika-őrlemény és -sűrítmény ugyanúgy megtalálható majd, mint az aszalt gyümölcs és a gyógynövény-teakeverék.

határon túli gazda AM

Forrás: Magyar Mezőgazdaság

Szaklap, amelyben a cikk megjelent: