– A kicsiknél nem tudjuk kikerülni a szóját, szükségük van a növekedéshez, amelyből a GMO-menteset használunk, ezzel készül számukra egy takarmánykeverék – avat be a részletekbe Tímea. – Az ólban előírás, hogy négyzetméterenként mindössze tíz csirkét lehet tartani, de nálunk jóval szellősebben vannak, a szabadban pedig egy hektáron átlagosan ezer csirke kapirgál.
Az állatokat 81 napos koruk után lehet vágni, szemben a nagyipari tartással, ahol már öthét alatt elérik a több mint 2 kilós súlyt. Az Alemitta lassú növekedésű, szabadon tartott kapirgálós csirkéinek súlya vágáskor ritkán haladja meg a 1,5 kilogrammot.
A vágás szintén szabályozott módon történik. Egy pályázatnak köszönhetően kialakítottak egy kis vágóhidat, ahol jelenleg heti 100-200 csirkét dolgoznak fel.
Alacsony hőfokon történő forrázással és szárazkopasztással szabadítják meg a tolluktól a madarakat, ami elég fáradságos munka, és figyelni kell arra is, hogy ne sérüljön meg az állatok bőre. És itt értjük meg, hogy többnyire miért kopasznyakúak kapirgálnak a gazdaságukban.
Feldolgozáskor az állomány egy részét részlegesen zsigerelik, azaz vágás nélkül csak a beleket távolítják el, ami növeli az eltarthatóságot. Kopasztás után egy napig hideg levegőn szárítják a testet, ezt követően csomagolják. Ezek a módszerek nemcsak a minőséget emelik, azt is eredményezik, hogy a hús 10-14 napig frissen eltartható hűtőszekrényben. Ez megkönnyíti a szállítást, ami Tímeának fontos tényező, hiszen a csirkék nagy része Budapestre kerül éttermekbe vagy piacokra.
Az Alemitta kis lépésekben halad előre, minden döntést jól megfontolnak. Az évek során két telekkel bővítették az állatok helyét, így ki tudták alakítani a vágóhidat, van hely a gabona tárolására, a takarmánykeverőnek, valamint saját keltetőt létesítettek, amibe továbbra is Franciaországból származó tojásokat tesznek. A csirkék idén vették birtokba az új állattartó területet, ahol 14 új ól található, ólanként 5000 m2 kifutóval az ökológiai gyümölcsösbe.
– Hogy a francia példánál maradjuk, a gazdaságosság egészen mást jelent ott, mint nálunk – mondja Tímea. – A francia fogyasztók 8-10 eurós kilónkénti árat is kifizetnek egy label rouge csirkéért, ami nálunk elképzelhetetlen. A termelők is könnyebb helyzetben vannak, mint mi, hiszen helyben tudják megvásárolni a tojást és ott vevőt is találnak a termékre. Nekem bele kell kalkulálnom a több mint 300 kilométeres távolságot, mert a környéken nincs igény ezekre a csirkékre.
Tímea kedvence a feketelábú csirke, ám a vásárlók sokszor idegenkednek tőle, mert nemcsak a tolluk fekete, hanem a bőr alatt lévő tokok is. Az alkatuk hosszúkás, a mellük vékonyabb, a combjuk erősebb, a húsuk pedig tömörebb, mint amit általában megszoktak a háziasszonyok, így az elkészítéshez is más technológiát és receptet kell választani. Kissé vadízű, közelít a gyöngytyúkéhoz, ezért sok fűszert sem igényel. A legnépszerűbb a sárga lábú, ami szelídebb ízvilágot képvisel, egy jófajta tanyasi csirkéhez hasonlatos. A kettő között pedig van egy kék lábú változat.
Az említett jó tulajdonságok mellett az értékesítés mégsem megy gördülékenyen, és ennek a távolság csak az egyik oka. Közgazdászként Tímea pontosan fel tudja mérni, hogy kicsi az Alemitta gazdaságának mérete ahhoz, hogy folyamatosan ellásson több éttermet, netán áruházláncokba is tudjon értékesíteni.
