A Kárpát-medence természeti adottságai – beleértve a domborzati, vízrajzi és időjárási viszonyokat egyaránt – rendkívül kedvezőek mind a lótartóknak, mind a lovaglás iránt érdeklődőknek, így hazánkban a XXI. században is virágzik a lovas élet. Ezek a nagyszerű állatok évezredek óta formálják, gazdagítják a kultúránkat, magukban hordozva a múlt örökségét és a jövőt ígéretét.
Patanyomon sorozatunkban minden hónapban egy-egy olyan fajtát helyezünk a középpontba, amely rendelkezik hazánkban efféle érdekképviselettel. Tesszük ezt azzal a céllal, hogy bemutassuk az egyediségüket és az ágazatban elfoglalt helyüket. Az első részben az Ügető Tenyésztők Országos Egyesületének tenyésztésvezetőjével, Kótun Károllyal beszélgettünk a fajta magyar lótenyésztésben betöltött szerepéről.
A lóversenyek az 1800-1900-as évek kiemelt szociális eseményeinek számítottak: az arisztokrácia vasárnaponként a galoppon, míg a középosztály szombatonként az ügetőn mulatta előszeretettel az időt.
Az ügetősport kapcsán gyakran megfogalmazott kritika, hogy természetellenes mozgásformára kényszeríti a lovat. A vád abból a megközelítésből helytelen, hogy az ügetés a három alap jármód egyike, egy frissen született csikót is képes rá. Lévén ez a lovak tempó-teljesítmény tengelyeken mért legfenntarthatóbb – hosszú távú – mozgásformája, a kocsisok, fiákeresek is ezt kérték jellemezően az állataiktól, amiből később tudatos tenyésztés és képzés révén fejlesztették ki a jóval laposabb, térölelőbb, dinamikusabb versenyügetést. A természetben ez már nem fordul elő, ilyen sebességnél egy ló vágtára váltana. Maga az ügető elnevezés egyébként nem egy, hanem összesen négy fajtát – az amerikait, az orlovot, a franciát, és az oroszt – valamint ezek keresztezéseit takarja. Hazánkban ezen belül a tenyésztésben nagy szerepet játszottak a jukker- típusú lovak, amelyre Európa-szerte a XIX. században nagy kereslet volt.
Amennyiben összehasonlítjuk a fogathajtást és az ügetőt erős kontrasztot fedezhetünk fel a lovak testfelépítése között, holott mindkét szakág a gazdasági célú hasznosításból fejlődött ki. Előbbinél a robosztus, nehezebb izomzatú egyedek teljesítenek jól, míg utóbbinál a keskeny hátú, hosszú, vékony végtagú állatok szerepelnek eredményesen. Mi lehet ennek az oka?
A fogatlovak elődei elsősorban a mezőgazdaságban, illetve Nyugat-Európában a magasabb kocsik elé fogva teljesítettek szolgálatot, míg az ügetőlovak felmenői könnyű fogatokban és a városi közlekedésben is, különösen Amerikában és Közép- és Kelet-Európában játszottak meghatározó szerepet. Eltérő környezetben dolgoztak és a későbbi tenyésztői munka során is különböző szempontok alapján szelektálták és értékelték őket.
A lótenyésztés történelmi hátterét vizsgálva sok fajtáról megállapítható, hogy a világháborúk alatt szinte majdnem teljesen eltűntek Magyarországról; vagy a hadseregben vetették be őket vagy a harcok, bombázások védtelen áldozatai lettek. Ez a korszak az ügetőre is drasztikus hatást gyakorolt?
Igen, a XIX. század második felében indult magyarországi ügetőtenyésztés is óriási veszteségeket szenvedett el. Szerencsére a háború után az elhivatott szakemberek – élükön Bródy Jánossal – megindították a fajta rekonstrukcióját. Kitűnő lovakat importáltak Amerikából, Dániából és Franciaországból. A kor nagyszerű tenyésztői, trénerei és a lóval foglalkozók magas szintű munkájának köszönhetően az eredmények folyamatosan javultak, jobbnál-jobb lovak kerültek a pályára. 1960-ban két legendás mén látta meg a napvilágot az országban: a sárga angol telivér, Imperiál Kisbéren, míg a fekete ügető, Kabala (Uli – Babona) Rádiházán. Mindketten koruk kimagasló képességű és eredményességű versenylovai voltak.
Itt kell megemlékezni Török Lászlóról és munkatársairól, akik akkor a Rádiházi Ménesben dolgoztak és elévülhetetlen érdemeket szereztek a magyar lótenyésztésben.
