0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2025. augusztus 20.

4 ínycsiklandó spárgás recept, amit bárki el tud készíteni

Finomak, gyorsan elkészülnek, és még kezdő konyhatündéreknél is garantált a siker – itt az idő, hogy kihasználjuk a spárgaszezont!

Spárgakrémleves és baconbe tekert spárga szinte mindannyiunk tavaszi menüjén szerepel: az is lehet, hogy már kezdesz ráunni az ikonikus spárgás fogásokra. Mutatunk 4 új receptet, mellyel kreatívabban használhatod fel a zöldséget, mint valaha.

Roppanós „spárgachips”

Illusztráció: Freepik

Hozzávalók

• spárga

• tojás

• zsemlemorzsa

• citromlé

• só, bors

Elkészítés

Melegítsük elő a sütőt 200 °C fokra, de akár airfryert is használhatunk. Egy tálban összekeverjük a tojást egy kevés citromlével, egy másikba pedig zsemlemorzsát öntünk, amihez sót, borsot adunk ízlés szerint, egy kis fokhagyma granulátum is kerülhet bele. Bepanírozzuk a spárgákat, majd 8-10 percig sütjük őket légkeveréses fokozaton (ha vastagabbak a spárgaszárak, tovább).

Készíthetünk hozzá mártogatóst is görög joghurttal, olívaolajjal, dijoni mustárral, egy kis citromlével, sóval, borssal.

Forrás: Running to the Kitchen

Spárgás toast

Hozzávalók

Illusztráció: Freepik

• teljes kiőrlésű kenyér

• spárga

• avokádó

• tojás

• chili

• vaj

• citromlé

Elkészítés

A fejedelmi reggelihez legelőször elkészítjük a spárgát: egy kevés vajon nagyjából 10 percig sütjük serpenyőben. Az avokádóból krémet készítünk, egy villával összetörjük, sózzuk, borsozzuk, hozzáadunk egy kis citromlevet. Ízlés szerint kerülhet bele hagyma, kevés görög joghurt, akár paradicsom is. A tojást megfőzzük vagy buggyantott tojást, esetleg rántottát készítünk belőle, a kenyérszelet(eke)t megpirítjuk.

Végül pedig megkenjük a toastot az avokádókrémmel, ráhelyezünk pár grillezett spárgát, és megkoronázzuk a félbevágott főtt vagy buggyantott tojásokkal (ha rántottát készítettünk, arra kerüljenek a spárgák).

Ezután ízlés szerint meghintjük chilivel, friss salátával fogyasztjuk.

Forrás: The Peasant’s Daughter

Sajtos spárga

Illusztráció: Pixabay

Hozzávalók

• spárga

• parmezán sajt

• olívaolaj

• só, bors

Előmelegítjük a sütőt 200 °C fokra, a spárgaszárakat sütőpapírral bélelt tepsire tesszük. Meglocsoljuk olívaolajjal, ízlés szerint sózzuk, borsozzuk őket. Nagyjából 12-15 percig sütjük, majd megszórjuk reszelt parmezánnal, és visszatesszük további 2-3 percre a sütőbe. Tálaláskor balzsamecettel is feldobhatjuk.

Baconos-spárgás bulgursaláta

Illusztráció: Freepik

Hozzávalók

• bulgur/kuszkusz

• bacon

• spárga

• újhagyma

A bacont apró darabokra vágjuk, a spárgaszárakat is feldaraboljuk, megsütjük őket egy serpenyőben (pár perc alatt kész van). Elkészítjük a bulgurt vagy a kuszkuszt, hozzáadjuk a zöldséghez és a húshoz, 3-5 percig pirítjuk együtt őket, közben egy fakanállal kevergetjük. Akkor van kész, ha a gabona is szépen megpirult.

Újhagymával, tükörtojással is tálalhatjuk.

Forrás: Running to the Kitchen

Forrás: magyarmezogazdasag.hu

Magazin ajánló:

·Nyull Fanni
·Nyull Fanni
Online szerkesztő. 2023 ősze óta a magyarmezogazdasag.hu munkatársa – nem sokkal azután csatlakozott, hogy befejezte kommunikáció-és médiatudomány szakos egyetemi tanulmányait, angol nyelven. Magazin újságírást tanult a MÚOSZ-nál, meggyőződése, hogy „a vesszők életet menthetnek”, kevés fájdalmasabb látványt tud elképzelni egy helyesírási hibánál. Odavan mindenért, ami gasztro, lifestyle, wellness, superfood – ha pedig ezek még a fenntarthatósággal is összeegyeztethetők, az már csak hab a tortán.
Online szerkesztő. 2023 ősze óta a magyarmezogazdasag.hu munkatársa – nem sokkal azután csatlakozott, hogy befejezte kommunikáció-és médiatudomány szakos egyetemi tanulmányait, angol nyelven. Magazin újságírást tanult a MÚOSZ-nál, meggyőződése, hogy „a vesszők életet menthetnek”, kevés fájdalmasabb látványt tud elképzelni egy helyesírási hibánál. Odavan mindenért, ami gasztro, lifestyle, wellness, superfood – ha pedig ezek még a fenntarthatósággal is összeegyeztethetők, az már csak hab a tortán.