Szerző: Rostási Nikolett

A családi pincészet ma már három generáció munkájára épül: a balatonboglári kezdetek, a brazíliai évek nemzetközi tapasztalatai és a Balaton-felvidék különleges adottságai egyaránt formálták szemléletüket. Lakatos Tibor és családja hisz abban, hogy a családi hagyomány, a szakmai tudás és a termőhely együtt olyan borokat adhat, amelyek nemcsak a régió karakterét mutatják meg, hanem élményt is jelentenek azoknak, akik megkóstolják azokat.

A Dörgicsélő Pince jelenlegi formájában 2003 óta működik, azonban a birtok első szőlőültetvényei már 1977-ben a család tulajdonába kerültek. Azóta a pincészet folyamatos fejlődésen és bővülésen ment keresztül. A kezdetekről Lakatos Tibor mesélt.

– A szőlészetet és a borászatot a családban édesapám, Lakatos András kezdte. Balatonbogláron dolgozott, és meghatározó szerepe volt a balatonboglári borvidék elindításában és fejlődésében. 1983 és 2003 között a család Brazíliában élt, ahol szintén aktívan részt vettünk a szőlőtermesztésben és a borkészítésben. A São Francisco folyó völgyében dolgoztunk, ahol a különleges klíma miatt évente akár kétszer is terem a szőlő. Itt már édesapám és én együtt dolgoztunk: ő elsősorban a csemegeszőlő-termesztéssel foglalkozott, én pedig a borszőlővel és a borászattal. Amikor hazatértünk, újabb területeket vásároltunk Tihanyban és Dörgicsén, később pedig Balatonfüreden bővítettük a birtokot.

A családban az elmúlt 15 évben a legkisebb gyermekünk, Bálint vette át a szőlészet irányítását. Teljes odaadással végzi a munkát, így ma már három generáció tapasztalata és tudása ötvöződik a birtokon, amit küldetéstudattal visz tovább.

Évtizedes tapasztalatok

A család 14 különböző szőlőfajtát művel, hogy vásárlóik széles választékból válogathassanak a hagyományos magyar fajtáktól a nemzetközi világfajtákig. Az alapanyagot kizárólag saját szőlőjük adja, a feldolgozás teljes folyamatát – az erjedéstől a palackozásig – a család végzi, folyamatos korszerűsítés mellett. A szőlőmunkák 80 százalékát szintén ők végzik, csúcs­időben csupán alkalmi dolgozókat alkalmaznak, és a kézi szüretet részesítik előnyben, hogy a borok minősége a lehető legjobb legyen. A metszést március 15-ig igyekeznek befejezni, a szőlőmunkákat pedig a jeles napokhoz igazítják: miközben a család egy része még metsz, a másik fele elkezdi a kötözést, amit április 4-ig kell befejezni. A gépesítés elsősorban a 8 hektáros területükön szükséges – a szétaprózott balatoni ültetvények miatt a gépi munka gyakran nehézkes.

A fajta- és területválasztás évtizedes tapasztalaton alapul: a Juhfark például a Balaton-­felvidéken a könnyedebb, illatos, almasavban gazdag karaktert adja, a Szürkebarátból pedig három különböző stílus készül, a korai gyöngyözőtől a késői szüretelésű, intenzív illatú tételig. A Balaton-felvidék különösen kedvez az illatos fehérboroknak: a gazdag aromák és a tartós illat egyedi élményt nyújtanak, aminek rajongói országszerte és külföldön is keresik a boraikat. Kiemelkedő fajtáik az Irsai Olivér és a Cserszegi Fűszeres: az előbbi a Csabagyöngye és a Pozsonyi fehér keresztezéséből született, a másik a Gewürztraminer és az Irsai Olivér házassága. Mindkettőt gondosan, a megfelelő szüreti időpontban takarítják be, hogy az egyedi aromákat és karaktert maximálisan megőrizzék. A vörösboraik – például a Kékfrankos Tihanyban és a Merlot Dörgicsén – hidegen erjesztett, hosszú ideig kontrollált hőmérsékletű tartályokban készülnek, a törkölyt rendszeresen átmozgatva, majd biológiai almasavbontással tökéletesítik. A Balaton mikroklímája, a téli hó és hideg, valamint a gondosan ütemezett metszés mind hozzájárul a kiváló kifakadáshoz és a magas minőségű fürtökhöz.