Különleges csemegék az őszi virágoskertből: 3 ehető dísznövény

Olyan növények gyűltek most egy csokorba, amelyekről sokan nem is sejtenék, hogy akár táplálékként is szolgálhatnak: bemutatunk 3 ehető dísznövényt.

Dália (Dahlia coccinea és D. pinnata)

Míg a burgonya nagyon apró lépésekben jutott el a dísznövénységtől addig, hogy megbecsült táplálék legyen, a mexikói származású dália éppen ellenkezőleg. Táplálékként kezdte pályafutását (és nemcsak őshazájában, hanem még Európában is magától értetődő volt fogyasztása), majd rövid idő múlva átterelődött az emberek figyelme szépséges virágaira, mígnem lassacskán már inkább csak dísznövényként gondoltak rá. Ettől eltekintve, bátran megkóstolhatjuk.

Tehát ha túlságosan elszaporodik, vagy felszedéskor leesik egy-két „gumó”, ne a komposztra dobjuk, hanem a lábasba.

Főzés, sütés előtt azonban érdemes meghámozni, mert a héja kellemetlen érzetet kelthet.

Madársóska (Oxalis deppei ’Iron Cross’)

Ismerős lehet a boltok szilveszteri kínálatából, mint szerencsét hozó lóhere, de botanikailag nem lóhere…
Igazán látványos levéltengerre és bájos, korallszínű virágokkal kápráztat el egész nyáron. Napos, enyhén árnyas helyen szeret lenni, jó vízáteresztő talajban.

Azonban mivel nálunk nem télálló, ősszel fel kell szedni. És ezzel két legyet ütünk egy csapásra, és mert biztonságba helyezzük a gumócskákat, egy kis finomság jár cserébe.

Biztos észrevetted, hogy a gumók alján van egy picinyke jégcsapszerű képződmény, történetesen a növény gyökere. Felszedéskor ezeket a gyökereket leválasztjuk a gumócskákról, ez utóbbiak mennek a telelő helyre, míg a répácskákat főzés után elfogyaszthatjuk.

Gumós sarkantyúka (Tropaeolum tuberosum)

Bizony, ő sem csak egy tetszetős növény pompás virágokkal. Krémszínű, illetve sárgás-pirosas gumóit őshazájában, Dél-Amerikában már 8000 éve termesztik.

Viszonylag könnyen, és jó eredménnyel termeszthető, ez biztató azoknak, akik meglátnák benne a lehetőséget.

Tavasszal az utolsó fagyok előtt tápanyagdús, nem túl száraz talajba kell kerülnie, kb. 5-7 cm mélyen. Nyáron csak futkározni akar, és ha elég vizet kap, dús levéltengerrel borítja be a talajt vagy a futtatót. Virága és levele a nálunk jól ismert kerti sarkantyúkához hasonlóan ehető. Gumója nyersen kissé csípős, íze a káposztáéra, állaga a tarlórépáéra emlékeztet, főzve leginkább a gyömbérhez hasonlít. Különleges íze minden bizonnyal az ínyencfalatok sorába emeli. Az első őszi fagyok után érdemes mielőbb felszedni, és fagymentes, hideg helyre tenni télre.

Esetükben nehéz tehát határt húzni, hogy túl szép virágokat hozó zöldségek-e, vagy dísznövények, melyek táplálékként is szolgálhatnak. Még a helyüket sem könnyű emiatt megtalálni, de bárhova is tesszük őket -a díszkertbe vagy a megfelelő zöldségágyásba-, mindenképpen csak nyerhetünk velük.

Ez is érdekelhet:

Tatárhagyma: savanyúság zsenge hagymatermésből?

Örökölt természetszeretet