Fehér, lisztes bevonatot képeznek a leveleken, hajtásokon és gyümölcsökön; a fertőzés hatására a levelek kanalasodnak, torzulnak, a hajtások elhalhatnak, a gyümölcsök minősége pedig jelentősen csökken. Közülük például a köszméte lisztharmata különösen szembetűnő, a bogyókat nemezes, barna réteggel vonja be, ami teljesen tönkreteszi a termést.

Az almafalisztharmat az alma régóta ismert, egyik legjelentősebb betegsége. A legnagyobb károkat a fogékony almafajtákon okozza, amelyeknél a betegség leküzdése a védekezés gerincét alkotja. Ilyenek a Jonathan-fajtakör (’Idared’, ’Jonagold’), a ’Cox narancs renet’, a ’Mutsu’, a ’Fuji’-klónok. A károsításra jellemző, hogy a fák gyenge növekedésűek lesznek, emiatt a termés mennyisége is csökken. A termesztett almán kívül a betegség ritkán előfordul a vadalmán, a körtén, a birsen és a naspolyán is.

A kórokozó által megfertőzött rügyek és hajtásrészek már a tél folyamán felismerhetők, mert matt színűek, fejletlennek látszanak és egy részük el is szárad. Tavasszal a rügyfakadás után azonnal megjelennek a tünetek. A fertőzött rügyekből fakadó hajtások szembetűnően rövid ízközűek, leveleik keskenyebbek, merevek, kicsit megvastagodottak és a gyors ütemben fejlődő gombahifák tömegétől, az ún. micéliumtól fehéresek. A beteg levelek később visszamaradnak a fejlődésben, szélüktől befelé kezdenek száradni, majd elhalnak. Kedvező körülmények között a nyár folyamán a lisztharmat a nyári szaporítóképleteinek segítségével továbbra is fertőzi az egészséges növényi részeket. A fertőzések nyomán a leveleken, a hajtásokon és a vesszőkön egyaránt megfigyelhető a szürkésfehér lisztes bevonat, ami foltszerűen jelenik meg. A nappali magas hőmérséklet és az azt követő harmatos éjszakák kedveznek a fertőzés terjedésének.

Június–júliusban a levélhónaljakban a következő évi rügyek differenciálódnak, amelyeket a beteg levelek megfertőznek. A gomba a fertőzött rügyekben, a rügypikkelyek között telel át, ahonnan tavasszal fertőzi a fiatal hajtásokat, leveleket.