0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. május 25.

Címke: brojler

Sok fájdalom kevés haszonért

Egy friss angol tanulmány szerint 6 százalékkal csökkent a brit GDP a Brexit következtében, 2035-ben pedig 10,1 százalékkal lesz alacsonyabb annál a szintnél, amelyet Nagy-Britannia az Európai Unió tagjaként elérhetett volna.

„Fejlesszetek, tartsatok állatot, mert van jövője!” Takarmányos kerekasztal Dabason

Bár a hatékonysági versenyből és a technológiák rohamos fejlődéséből szigorúan tilos kimaradni, pozitív a hazai takarmányfeldolgozók jövőképe.

A klímaváltozás állatokra gyakorolt hatásai sokrétűek lesznek

Egy nemrég megjelent új tanulmány azt sugallja, hogy az éghajlatváltozás állatokra gyakorolt hatása „sokrétű” lesz, és öt jóléti területen, köztük a táplálkozás, a környezet, a viselkedés, valamint a fizikai és mentális egészség terén "lépcsőzetes hatások" lesznek.

Változatosabb bélflóra a baromfiknál

A Poultry Science című tudományos barmofitenyésztési szaklap nemrég publikálta egy kutatás eredményeit, amiben hagyományos technológiával, de antibiotikum nélkül tartott brojlercsirkék bélmikroba-populációjának a változását követte nyomon egy amerikai kutatócsoport.

Korszerű takarmánygyártás, megújuló energiatermelés

Növekedés a köbön! Így is értelmezhető az, amit idős Bárány László, a Baromfi Coop és a Mastergood alapító-tulajdonosa a cég gazdasági filozófiájáról vall, természetesen a folytonos tanulást sem elfelejtve.

Nemcsak elértük, hanem meg is haladtuk az uniós árakat

A vágócsirke élősúlyos termelői ára néhány európai uniós tagország összevetésében Magyarországon volt a legmagasabb februárban. Olcsóbban adták a csirkét a termelők Franciaországban, Csehországban, Szlovákiában, Németországban, Lengyelországban és Olaszországban is. Elkészült az Agrárközgazdasági Intézet legfrissebb jelentése a baromfihús- és tojáspiacról.

Mindenki rosszabbul járna, a csirkék és a harmadik országbeli termelők kivételével

Súlyos károkat okozna az európai uniós - így a magyar - csirke- és étkezésitojás-termelőknek, ha megvalósulna az Európai Élelmiszerbiztonsági Hivatal (EFSA) legújabb tanulmányában rögzített állatjóléti javaslatcsomag.