Back to top

Újdonságok a befőttesüvegben

Szeretnénk mindent megőrizni a nyári ízekből, a kertben termett felesleget eltenni télire. Aki szeret kísérletezni, szétnézhet a szomszédos országok szokásai között is, ott mi kerül a befőttesüvegbe. Érdemes néhány, számunkra szokatlan recepttel megismerkedni. Mit szólna a savanyított retekhez, az ecetes gombához, vagy a lilahagyma lekvárhoz?

Savanyított retket a lengyel háziasszonyok tesznek télire a kamrába.  Ehhez két csokor retekre lesz szükség, amit szeletekre kell vágni, de tetszőlegesen bármilyen formát választhatunk. Majd fűszeres levet készítünk sóval, fokhagymával, babérlevéllel, mustármaggal esetleg borssal, felforraljuk és  forrón az üvegbe rakott retekre öntjük. Az üvegeket lezárjuk és fejtetőre állítjuk, így hagyjuk kihűlni.

Kiváló salátákba, szendvicsekre, hamburgerre, húsok mellé.  

Szintén egyik specialitás a pácolt gomba, a mediterrán vidékeken olíva olajos pácot készítenek hozzá, a lengyelek, ahol szintén nagyon népszerű, sárgarépával és mogyoróhagymával is ízesítik. Ez utóbbit így készítik:  egy kilogramm kisméretű gomba, lehet például vargánya, vagy rókagomba, amihez kell 3-4 darab mogyoróhagyma és egy szál sárgarépa, amiket felszeletelünk. Egy nagyobb edényben forraljunk enyhén sózott vizet, majd a gombát, a hagymát és a sárgarépát főzzük hét percig. Utána szűrjük le, majd tegyük üvegekbe, úgy hogy kb. a ¾ részig töltse ki. Ezután páclevet készítünk két pohár vízből, fél pohár 10%-os ecetből, amihez hozzáadunk egy púpozott evőkanál cukrot, három teáskanál sót, két babérlevelet, négy szem szegfűborsot, egy teáskanál mustármagot, egy teáskanál borsot. Forraljuk fel, és öntsük a gombára. Az üvegeket zárjuk le, és fordítsuk fejtetőre, így hagyjuk kihűlni.  

Sokszor adják előételként, de lehet salátához keverni és szolgálhat savanyúságként húsok mellé.

Az egyik legjobb dolog, ami a lila hagymával történhet, ha vörösboros lekvárt főzünk belőle. Ezért egyre többen kipróbálják a francia eredetű receptet, amely ráadásul az év minden szakában elkészíthető.  

Egy serpenyőben 4 evőkanál mézet melegítünk, hozzáadunk 3 evőkanál cukrot, és együtt karamellizáljuk, amíg szép aranybarna színt kap. Összekeverjük 4 evőkanál olívaolajjal és egy kilónyi felszeletelt lilahagymával. Amikor a hagyma kicsit összeesik adunk hozzá sót, őrölt borsot, kakukkfüvet, esetleg rozmaringot, vagy mindkettőt, és felöntjük annyi vörösborral, hogy ellepje, Krémesre főzzük.  Egyszerre édes, sós, savanyú és pikáns, ezért a sülthúsok és kolbászok királynője lesz, érdemel kipróbálni különféle sajtokkal is.  

 

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Zöldbe öltöztetett IKEA nyílik Bécs belvárosában

Az IKEA olyan innovatív épületet alakít ki a bécsi Westbahnhofnál (Nyugati pályaudvar), ahol sok növény, fa teszi kellemessé a szokott kényelem mellett a vásárlást az ügyfeleknek, miközben egy városi találkozási csomópontot is kialakítanak.

Nagy, téli Nébih ellenőrzés: jól vizsgáztak az ünnepi vásárok

A téli szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés – a korábbi évekhez hasonlóan –decemberben zajlott az ország teljes területén. A kormányhivatalok és a Nébih szakemberei csaknem 2.600 létesítményt és több mint 13.800 élelmiszert vizsgáltak.

Idén is félmillió gyermek jut friss zöldséghez, gyümölcshöz és tejtermékhez az iskolaprogramokban

Több százezer gyermek jut friss zöldséghez, gyümölcshöz, valamint tejtermékhez az iskolatej-, valamint az iskolagyümölcs- és iskolazöldség programokon keresztül, amelyre a kormány ebben a tanévben összesen 7,81 milliárd forintot fordít. Az iskolagyümölcs- és iskolazöldség programban 2309 általános iskola 536 ezer tanulója, az iskolatej programban pedig 2678 iskola 435 ezer diákja vesz részt.

A frissesség titka

A kaliforniai paprika tengeri szállítása eddig problémásnak számított, egyrészt a frissesség megtartása, másrészt a könnyen terjedő gombabetegségek kockázata miatt. Hogyan lehetséges mégis, hogy az Izraelből induló kaliforniaipaprika-szállítmány 14 napos út után tökéletes minőségben érkezik meg Oroszországba?

Kecskesajt sült dióval, áfonyával

Tusz Emese élete alapjaiban megváltozott, amikor otthagyta tanári állását, és kecskesajtkészítéssel kezdett foglalkozni. Azt mondja, nem bánta meg a döntést, imádja a szabadságot és a kreativitást, amit az új munkája nyújt.

A stresszhatás jót tesz a növényeknek?

Sokáig a tökéletes és sértetlen növények termesztésén volt a hangsúly. Egy új kutatás szerint azonban nem baj, ha egy kicsit megsérülnek és stresszhatás éri őket. Sőt, előnyü(n)kre válhat! Egészségesebb lesz a termésük.

Már dolgoznak a "vegán csirkén"

Az Egyesült Királyság legnagyobb pékséglánca már dolgozik egy csirkehúst helyettesíteni kívánó vegán terméken. A vásárlók imádták a növényi "kolbásszal" töltött péksüteményüket, ezért tovább bővítik az izgalmas ízvilágú vegán menüt.

A ginkgo biloba fák soha nem halnak meg - A kutatók azt hiszik, tudják miért

Egyszerűen nincs beprogramozva az öregedésre, és egész életében a betegségek, valamint az aszály okozta betegségek leküzdését segítő kemikáliákat termel a páfrányfenyő - állapították meg amerikai és kínai kutatók, megfejtve a fafaj hosszú életének titkát. A prehisztorikus korból származó növény maradványait 200 millió éves kövületekben is megtalálták.

Gyorsabb, egyszerűbb metszés: a szőlőültetvények előmetszése

A szőlőültetvények metszése alapvető termesztéstechnológiai művelet, melyet kézzel vagy gépesítve, de minden ültetvényben elvégzünk. Az előmetszéssel megkönnyíthetjük a metszést végzők munkáját és lerövidíthetjük az erre fordított időt.

Inváziós bambusz

Mind több gondot okoz Nagy-Britanniában a sok kertbe ültetett, igen dekoratív, gyorsan növő, örökzöld, kiváló térhatároló, de rendkívül erősen sarjadó, már-már invazív növénnyé váló botnád, illetve bambusz (egyelőre még nem sorolták az üldözendő és irtandó idegenhonos inváziós fajok közé).