0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Drágul a sertéshús, nőtt a magyar termékek keresettsége

A Magyar Húsiparosok Szövetségének április 7-ei, budapesti sajtóeseményén közölték, nőtt a legkeresettebb élelmiszerek kínálatában a magyar termékek aránya. A Nébih vizsgálata szerint a magyar tulajdonú üzletek teljesítettek a legjobban, kínálatukban átlagosan 80 százalék körüli volt a magyar termékek részesedése.

Kasza Gyula, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal osztályvezetője közölte, a magyar áru aránya jellemzően az alacsonyabb hozzáadott értéket tartalmazó termékcsoportokban magasabb.

Az előadó kiemelte a bolti kínálatok gyakori hibáit is, mint a pontatlan jelöléseket – a származási országot sokszor nem tüntetik fel.

A GfK Hungária Kft. üzletág-igazgatója, Turcsán Tünde kiemelte, hogy az élelmiszer-fogyasztással együtt a fogyasztók vásárlási szokásai is átalakultak az elmúlt években. A legnagyobb változást a járvány idézte elő, a vevők ennek hatására ritkábban mentek üzletekbe, de többet költöttek, és egyszerre nagyobb mennyiséget vásároltak.

A GfK összesítése szerint 2021 húsvétjára 3,2 millió háztartás 17,1 milliárd forint értékben összesen 7992 tonna sonkát, füstölt húst vásárolt, ami háztartásonként 2,5 kilogrammot, illetve 5400 forintot jelent.

A magyar vásárlók a többi húsáruhoz viszonyítva aránylag ritkán vásárolnak ilyen termékeket – tette hozzá Turcsán Tünde.    

Éder Tamás, a Magyar Húsiparosok Szövetségének elnöke a sertéshús további jelentős drágulására számít. A költségek folyamatosan drágulnak, a takarmány, az energia, a szállítás, a csomagolóanyag mellett a bérek is növekedtek, ezért muszáj emelni a fogyasztói árakon.

Szerinte nehéz lesz a következő hónapokban elfogadtatni az üzletláncokkal és a vevőkkel az áremelkedést, de más lehetőség nincs, máskülönben tönkremennek a sertéstartók.

A kockázatot be kell vállalni, még akkor is, ha emiatt visszaesik a forgalom, illetve sokan az olcsóbb, külföldi termékeket keresik. A jövedelmezőség visszaesésével a termelők spórolhatnak a korszerűsítéseken, amivel gyengülhet a versenyképesség, emiatt nagy szükség lesz a Kormány által biztosított fejlesztési támogatásokra – tette hozzá Éder Tamás.

A jobb minőségű húsvéti termékek a hosszabb érlelés miatt még olyan sertésből készülhetnek, amelyet az év eleji drágulás előtt dolgoztak fel, így az ünnepi kínálatból még viszonylag jó áron lehet hozzájutni.
Forrás: magyarmezogazdasag.hu