0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. július 25.

A kertben is lehet helye a csalánnak

A csalánt sokan gyomnövényként tartják számon, pedig nem is gyomosít igazán, könnyen kordában tartható. A növény minden része – gyökere, szára, levele és virága is gyógyhatású.

Több felhasználási módja van, mint némely zöldségnövénynek, amellett jó jelzőnövény a talaj nitrogéntartalmára.

Bár a vadon növő csalán fő szezonja a tavasz, azért is éri meg a kertünkbe költöztetni, mert ha rendszeresen vágjuk és öntözzük, akkor folyamatosan lesznek rajta friss hajtások, nyáron és ősszel is.

A nagy csalán az egyik legjobb vértisztító és kiváló fájdalomcsillapító gyógynövényünk.

Több közmondás, szólás is alátámasztja, hogy mostoha sorsú a hazai gyógynövények között, noha a népi gyógyászat régóta használja. Ilyen a jól ismert csalánba nem üt a mennykő mondásunk vagy az olyan, mint aki csalánra vizelt. Utóbbi jelentése: feltűnően komor, mérges. Ezek mind tükrözik, hogy a csalánt általában kellemetlen, nemkívánatos növénynek tartják.

A civilizációs ártalmaktól szenvedő emberek számára vértisztító, méregtelenítő hatóanyagokat tartalmaz. A nagy csalán (Urtica dioica) a csalánfélék családjába tartozik, melynek 30 faját ismerjük különböző élőhelyeken. Az ország területén mindenhol előfordul ez a kétlaki, évelő növény.

Az egész növényt mirigyszőrök fedik, amelyek érintése égető, viszkető bőrpírt okoz. A csalán leveleit és a gyökérzetét érdemes gyűjteni. A szárból kizárólag a csúcsi, körülbelül 5 centiméternyi lágy rész kerülhet bele a keverékbe. A begyűjtött csalánt érdemes több vízben megmosni a por és a levéltetvek eltávolítása érdekében. A levél és leveles hajtás beszáradási aránya 5:1, ugyanez gyökérzet esetén 3:1. A gyökerek gyűjtésekor leverjük róluk a földet, eltávolítjuk a szárat, megmossuk, majd gyakran forgatva szárítjuk.

Régen a szárát is hasznosították, a kenderhez hasonlóan áztatva csontfehér rostot kaptak, amit szövésre lehetett felhasználni. Az első világháború alatt alsó és felső ruházatot is készítettek belőle.

Forrás: Kerti Kalendárium

Szaklap, amelyben a cikk megjelent: