Itt van ez a kis borostyáncsepp, a „Héliászok könnye”, s benne ez az ősméhecske, ami a kétezer évvel ezelőtti költőt a méltó halálra emlékeztette. Miért olyan fontos ez? Nézzük csak meg közelebbről.
Az ilyen borostyánba kövült rovarmaradványok igazán értékesek, de az egyik legizgalmasabbra 2020 környékén bukkantak egy mianmari lelőhelyen. Megállapították, hogy legalább százmillió éves. A százmillió éves méhecske (Discoscapa apicula) egészen különleges, talán csak egyetlen hozzá fogható van (a Melittosphex burmensis), szintén ebből az ősidőből. Százmillió éve teljesen más volt bolygónk, más volt a flóra és a fauna, rá sem ismernénk, hacsak nem a bolygót uraló állatokra, a minden gyermek által kedvelt dinoszauruszokra. Ez volt a kréta korszak, amely 145 millió évvel ezelőtt kezdődött és 65 millió évvel ezelőtt ért véget – az egyik leghosszabb és az élet szempontjából rendkívül virágzó földtörténeti korszak volt. Éghajlata viszonylag meleg, sok tengerrel, amelyek számos – a burjánzó élet szempontjából előnyös – sekély belső tengert hoztak létre. Ezeket az ősóceánokat és őstengereket mára már kihalt őshüllők és puhatestű ammoniteszek népesítették be, miközben a szárazföldet a dinoszauruszok és őspáfrányok uralták, de a korszak második felében az emlősöknek és a madaraknak is új fajai jelentek már meg. A világ teljesen jégmentes volt, s a krétakori hatalmas őserdők egészen a sarkokig terjedtek.
Igen, a méhek, már az őshüllők korában is itt voltak, még ha nem is teljesen lehetett méheknek nevezni őket. Ezekről a sok millió évvel ezelőtti koroknak a növényeiről úgy tudhatunk, hogy a virágporuk üledékekben, tőzegben, kőzetekben fennmaradt maradványait vizsgáljuk. Sőt, az ember és környezetének múltbéli kapcsolatának vizsgálata is elképzelhetetlen a virágporelemzés (pollenanalitika) nélkül. Ezt hívják palinológiának. Nélküle nehezen tudnánk megmondani, hogy mikortól termeltek gabonát a Kárpát-medencében, vagy hogy a hortobágyi szikesek milyen eredetűek. Éltek-e lombos fák mifelénk a jégkorszakban, és hogyan és hol éltek túl a melegkedvelő fajok a mamutok korában? Mindezekről az ősi virágporok tudósítanak, de mit látunk, amikor ezt a borostyánba kövült ősméhet szemléljük? Ez a méhecske a méhek fejlődésében félúton volt őseik, az ősdarazsak és a mostani méhecskék között. Ha közelebbről szemléljük, láthatjuk, hogy már megjelent testén és lábán a jól ismert, jellegzetes, aprócska szőrzet, aminek hatalmas szerepe lett a beporzás során. A leletet leíró tudós, GEORGE POINAR szerint:
„A méhfosszíliák száma meglehetősen magas, ám többségük az elmúlt 65 millió évből származik, és nagyon hasonlít a modern méhekre. A mostani tanulmányban leírt fosszília értékes információkkal szolgálhat azokról a változásokról, amelyek révén bizonyos darazsak pollenevőkké váltak.” (Kapcsolódó tanulmány: George Poinar Jr.: Discoscapidae fam. nov. [Hymenoptera: Apoidea], a new family of stem lineage bees with associated beetle triungulins in mid-Cretaceous Burmese amber. Palaeodiversity 2020: 12.)
