0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. június 26.

A százmillió éves méhecske

A százmillió éves méhecske (Discoscapa apicula) egészen különleges. A kréta korszakban élt, melynek kezdetén különös változás indult be a növényzetben, mert megjelentek és az időszak végére az egész bolygón jellemzővé váltak a virágzó növények.

Ezekre a szőröcskékre ragadnak ugyanis a virágporszemcsék, s így viszik át a beporzó rovarok a virágport az egyik növényről a másikra. A beporzásnak három formáját ismerjük: a szélbeporzást, a vízalatti növények esetében a vízbeporzást és az állati beporzást. Utóbbit hívjuk zoofil beporzásnak, és mivel a virágpor ez esetben jobban célba ér, mint a szélbeporzás során, ezért sok növény ebbe az irányba fejlődött, s ez a beporzás lett a méhek és a többi beporzó legfontosabb „feladata” a bolygón. Míg egyes növények egyre inkább rovarokat csábító virágokat hajtottak, addig a rovarok még inkább ezekre a növényekre szakosodtak; sokan közülük – mint a mi méheink ősei is –, hátrahagyták korábbi életüket, és vele együtt korábbi étrendjüket is: a húsevést. Meg kell jegyeznem, hogy a virágok ezt a fejlődést egészen magas szintre emelték. Például egy Magyarországon is honos kosborféle, a méhbangó, olyan virágokat hoz, amelyek a dongók nőstényeire hasonlítanak, így csábítva magához a beporzókat. Vajon honnan tudja a növény, hogy hogyan néz ki a rovar? Ezt meghagyom költői kérdésnek, és BUCHMANN és NABHAN Elfelejtett beporzók című könyvéből idézem inkább a neves hangyakutatót és a szociobiológia atyját, EDWARD OSBORNE WILSON biológust, aki azt írja:

„A virágok formája és színe, illatuk, elhelyezkedésük a száron, a porzóik pollennel és nektárral történő kínálásának évszakja és napi rendszere, valamint egyéb tulajdonságok, amelyeket csodálunk, de ritkán értünk meg, pontosan be vannak állítva annak érdekében, hogy vonzzák a különböző rovarfajokat; és ezek a szakértők pedig, legyenek azok bogarak, pillangók, méhek vagy más csoportok, genetikailag alkalmazkodtak ahhoz, hogy bizonyos típusú virágokra reagáljanak. […] A természet, ahogyan láthatjuk, számtalan ilyen partnerkapcsolat által marad termékeny és rugalmas. A kapcsolatok törékenyek, és a Buchmann és Nabhan által áttekintett szomorú esettörténetek emlékeztetnek minket arra, hogy amikor az egyik partner kihal, a másik legalábbis kockázatnak van kitéve – és néha, ha nincs alkalmazkodva más partnerhez, akkor halálra van ítélve. A természetben nincs olyan jelenség, amely élesebben mutatná be azt az elvet, hogy a természetvédelmi intézkedéseket az ökoszisztémákra kell irányítani, nem csak az egyes fajokra. Ha a növényhez alkalmazkodott utolsó porzófajtát vegyszerek vagy élőhelyzavarok iktatják ki, a növény hamarosan követi.” (Stephen L. Buchmann and Gary Paul Nabhan: The Forgotten Pollinators. Shearwater Books. Washington, 1996 – E. O. Wilson előszavával.)

A legtöbb kiváló kortárs entomológus (magyarul „rovartanász”) arra figyelmeztet, hogy a növények és a rovarok bonyolult kölcsönhatásban élnek, amely kölcsönhatás működésétől az állatok és mi, emberek is nagyon szorosan függünk. Így nem elég pusztán a mézelőméheket megmentenünk önmagunk kártételétől, hanem az összes beporzóra és valamennyi rovarra és növényre kellene koncentrálnunk. Változatos, sokszínű növényzettel teli vidéket, méhlegelőket, erdőket és méhbarát kerteket kellene létrehoznunk, a monokultúrás, szétpermetezett vidék és lebetonozott, környezetszennyező gyársivatagok helyett. Ezzel szemben igazán változatos környezet lehetett a krétakor Föld bolygója, ahol a mai értelemben vett méhecskék kifejlődtek, és ahol megszületett a beporzás. Ez az évmilliókat felölelő, de földtörténeti értelemben „csak egy pillanat”, amikor a húsevő, dögevő darazsakból növényevő méhek lettek, s ezzel a különös diétával megváltoztatták a bolygó növényzetét, így arculatát is. Vajon ez az étrend vezetett ahhoz, hogy családalkotó „szociális állattá”, vagy ahogy mondani szokták „szuperorganizmussá” vált a méh? És a hangya? Vagy valami teljesen más? Mindenesetre a beporzás megváltoztatta a bolygó arculatát, éppen úgy, ahogyan az ember is az ipari forradalom óta eltelt kétszáz évben, de azért érdemes eltűnődni és összehasonlítani, hogy vajon mi a különbség a beporzók és az ember tevékenysége között. A beporzás és a virágpor vizsgálata során különösen tanulságos következtetésekre juthatunk.

Weiner Sennyey Tibor
költő, író, méhész

A rovat korábbi cikke:

A méhek gyógyító ereje, avagy a méhek és a méhészeti termékek értelme és célja 2.

A méhészet művészete 23. – A méhek gyógyító ereje

Forrás: Méhészet

Szaklap, amelyben a cikk megjelent: