Az eszközön végrehajtott fejlesztéseiknek köszönhetően, valamint a korábban napvilágot látott információk alapján, miszerint a spermát közvetlenül az anya petevezetékébe kell juttatni, korábban nem tapasztalt sikereket értek el. 1948-ban az eljárást átfogó jelleggel leíró füzetet is megjelentettek az Amerikai Agrárminisztérium gondozásában, A manual for the Artificial Insemination of Queen Bees címmel (3. kép).

Ugyanebben az évben Laidlaw egy olyan tökéletesített eszközt tervezett, amelyen a sperma bejuttatására szolgáló adagoló és a hozzá tartozó fecskendő már kizárólag csavarok tekergetése által, közvetve volt mozgatható, így az aprólékosabb mozdulatok jelentős pontossággal váltak végrehajthatóvá. Az eszköz, amit egy karokkal ellátott, kisebb állványzatnak tekinthetünk, lassan elnyerte ma ismert formáját.

Mackensen kutatásai több szempontból is hozzájárultak a technológia további fejlődéséhez. Többek között meghatározta az inszeminálandó anyák és a spermagyűjtéshez használt herék optimális életkorát. Szintén megállapította az egy anyára eső spermaadag kellő mennyiségét, amelynek bejuttatását többszöri alkalommal javasolta. Kapott eredményeit a későbbiekben további kutatás is megerősítette (Woyke, 1963), amiből az is kiderült, hogy a 8 mikroliter egyszeri bejutása is elegendő az optimális eredmények eléréséhez.

A herék spermájának tárolása ugyancsak komoly gondokat okozott, hiszen míg az – egyes források szerint – szobahőmérsékleten akár két hétig is életképes maradhat, az emlősök, illetve egyéb haszonállatok örökítőanyagával ellentétben nem tudták kidolgozni hatékony, hosszú távú fagyasztását. Ennek oka, hogy a méhek spermiumjai rendkívül sérülékenyek. Érdekesség, hogy viszonylag korai kísérletekben kiderült: sztreptomicinnel keverve és lánggal lezárt üvegkapillárisokban, 12–15 Celsius-fokon tárolva a sperma sikerrel felhasználható a gyűjtésétől számított akár 35 hét elteltével is (Poole és Taber, 1970), más források azonban nem javasolják a sperma 13 Celsius-fok alatti tárolását.

A műszeres termékenyítés jelene

Mára a mesterséges termékenyítés technikáját részletekbe menően kidolgozták, sőt éppúgy, ahogyan az anyanevelés területén tapasztalhatjuk, több, részleteiben különböző eljárásrend is elfogadottá vált, amelyeknek biológiai alapja és eszköztára ugyanaz.

Mára a mézelőméh spermájának fagyasztva történő tárolása is megoldható, ennek lényege, hogy a spermát fokozatosan, lassú hűtéssel fagyasztják a tárolási hőmérsékletre (nagyjából −196 C-fok), valamint sok múlik a kiválasztott közegen is, amivel a spermát vegyítik. John Harbo 1970-es években kifejlesztett oldata például 50 százalék pufferoldatból, 25 százalék tojássárgájából és 25 százalék dimetil-szulfoxidból áll, amit 3 rész sperma és 2 rész oldat arányban kevernek össze fagyasztás előtt. Igaz ugyan, hogy az így fagyasztott, majd kiolvasztott sperma bizonyos százalékban életképes és felhasználható inszemináció céljából, ám az ezzel termékenyített anyák a sperma életképességének különböző mértékű romlása miatt az átlagosnál jelentősen több megtermékenyítetlen petét raknak, vagyis sörétes a fiasításuk, de ezek az anyák akár herepetézők is lehetnek, ami tulajdonképpen sikertelen mesterséges termékenyítést jelent. Ennek a fagyasztási módnak további hátránya, hogy csak rendkívül költséges berendezések segítségével valósítható meg, így a technológia az átlagos méhtenyésztő, illetve méhész számára tulajdonképpen elérhetetlen.

A szükséges felszerelés terén is széles a választék. Több különböző gyártó forgalmaz inszeminálóberendezéseket, amelyek mindegyike azonos elvek alapján működik. Ilyen például a cseh gyártású Vesely 2000 vagy a német Schley (4. kép) készülék.