0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2025. augusztus 21.

Jersey tartása: a tankönyv nem elég hozzá!

Deák Szilvia jelenleg egy kisebb, immár teljes egészében A2-es jersey tejelőállományt gondoz, termékeit pedig a Hegyesi Éléstár márkanév alatt értékesíti.

Jelenleg egy kisebb, immár teljes egészében A2-es tejelőállományt gondoz, termékeit pedig a Hegyesi Éléstár márkanév alatt értékesíti.

jersey
A jersey ellenálló, könnyen ellő fajta. Relatíve kevesebb a takarmányigénye, a teje viszont kiváló sajtalapanyag

– Az első év eléggé kemény volt, körülbelül semmi sem úgy sikerült, ahogyan elterveztük. A második évben kaptam meg az engedélyt a műhelyre, és elkezdhettem a feldolgozást.

A kis létszámú állomány termelését nem veszik át a nagy felvásárlók, de a jersey teje nem is erre való.

– Fehérje és zsír szempontjából is nagyon jó a beltartalma, ami miatt kiváló sajtalapanyag. A másik, amit nagyon szeretek ebben a fajtában, hogy kevesebb költséggel jár a fenntartása, mivel körülbelül feleakkora a takarmányigénye, mint egy holsteinnek vagy magyartarkának.

Nyilván ezzel együtt a termelése kevesebb, átlagban 20 liter naponta, de míg nála 5-6 százalék a zsírtartalom, egy jobb magyartarka sem tud 4,5-nél, 4,8-nál többet.

Szilvia gyúrt sajtfeleségeket készít, parenyicát, sajttekercseket, és az utóbbi időben sajtkülönlegességekkel is foglalkozik, amelyeknek fantázianeveket adott, mivel eredetvédett termékekre alapozta a fejlesztésüket. Nagyon finom a Hegyesi hófehér sajtja, amely camembert jellegű, valamint a Hegyesi fenyves, amit fenyőpántban érlel. A Hegyesi olvadós pedig a legjobb svájci raclette sajtokra emlékeztet.

Deák Szilvia sajttála
A sajttálakat ehető virágokkal szokta díszíteni, de februárban csak rozmaringot talált a kertben

– A Kék nefelejcs egy új sajtunk – magyarázza, miközben kóstolgatjuk a látogatásunkra összeállított válogatást. – Rokfort típusú sajt, de igyekeztem olyan kultúrát választani, hogy azok a vásárlók is meg tudják kóstolni, akik nem kedvelik a nagyon aromás sajtokat. Ez chilis sajttekercs, az áfonyás, ez meg a klasszikus parenyica.

Forrás: Kistermelők Lapja

Szaklap, amelyben a cikk megjelent:

Magazin ajánló: