A termékenyítést inszeminációval végzi. A jersey könnyen ellő és ellenálló fajta. A gazdaságban általában évente egyszer jár állatorvos, a kötelező vérvétel miatt. Szilvia 12 fejőstehenet tartana optimális méretű állománynak, de úgy véli, mást is hozhat a jövő.

A takarmányt 80 százalékban maguk állítják elő, 15 hektáros földet bérelnek. Szénát általában vásárolniuk is kell, mivel a Natura2000-es kaszálón évről évre kevesebb terem, és olykor a lucernát is pótolják.
– Az állattartást nem lehet tankönyvből megtanulni, csak kint, a terepen. Úgyhogy nagyon sokat tanulok, még a mai napig is. Tavaly például nagyon komoly küzdelmet okoztak a toxinos kukoricatermések. Hiába adtunk toxinkötőt, az lekötötte a vitaminokat és ásványi anyagokat is, amelyeket vissza kellett pótolni. Csak most kezd a helyzet normalizálódni, de még mindig isszuk a levét, mert nem úgy sikerültek a termékenyítések. Van olyan tehenem, amelyiknek már a hatodik rakatására készülünk.
Ez is érdekelheti: