„E hagyományokban kétségtelenül ott lebeg egy halvány nyom az ősi madarak és méhek tiszteletéből. […] Az Odüsszeia szerint galambok hozzák Zeuszhoz az ambróziát az Ókeánus határáról” (Hilda M. Ransome: The Sacred Bee in Ancient Times and Folklore. London, George Allen & Unwin, 1937).
Úgy tűnik tehát, hogy az ókori Hellászban tovább élt az őskori szertartás, amelynek fontos eleme volt egy bizonyos erjesztett mézes ital, amit hol ambróziának, hol nektárnak hívtak, hiszen a görög mítoszok egyik legavatottabb kutatója, ROBERT GRAVES írja, hogy „az »ambrószia« is, meg a »nektár« is kábító hatású gomba volt: minden bizonnyal Amanita muscaria (légyölő galóca), de lehetett másfajta is, elsősorban az apró, vékony szárú, trágyadombokon termő Panaeolus papilionaceus (csipkés trágyagomba), amely ártalmatlan, rendkívül gyönyörteljes hallucinációkat idéz elő. Ilyesféle gomba látható egy attikai vázán Nesszosz kentaur patái közt. Az »istenek«, akik számára a mítoszok szerint egyedül volt fenntartva az ambrószia és a nektár élvezete, valószínűleg a preklasszikus kor szent királynői és királyai voltak. […] Miután Görögországban a szent királynők és királyok intézménye megszűnt, az ambrószia valószínűleg az eleusziszi, az orphikus és egyéb, Dionüszosszal kapcsolatos misztériumok titkos tartozéka lett. A misztériumok résztvevői mindenesetre megesküdtek, hogy nem árulják el, mit ettek és ittak, felejthetetlen vízióik támadtak, és ígéretet kaptak, hogy halhatatlanok lesznek” (Robert Graves: A görög mítoszok. Európa Kiadó, 1981: 15).
A jeles magyar mítoszkutató, KERÉNYI KÁROLY már Svájcban írta azt a tanulmányát, amelyben kísérletet tett az eleusziszi misztériumoknak és a kükeon italnak a megfejtésére, és a következőkre jutott:
„Lehetséges, hogy az eleusiszi kykeon nemcsak az »első lökést« adta, hanem a szükséges belső békét és talán még más előfeltételeket is a látomáshoz. Dr. Hofmann szavai: »A poley olajban (Oleum pulegii) található illóolajok nagyon is hozzájárulhattak a kykeon alkoholtartalmához, hallucinációkat okozva azokban az emberekben, akik érzékenységüket böjtöléssel még fokozták is«” (Carl Kerényi: Eleusis. Archetypal Image of Mother and Daughter. Princeton University Press. 1967: 180).
Ez a dr. Hoffmann, akire Kerényi Károly hivatkozik, az az ALBERT HOFFMANN, aki a negyvenes években szintetizálta az anyarozs gombájából az LSD-t, azt a hallucinogén vegyületet, amely a huszadik század második felében kétségtelenül jelentős kulturális szerepet töltött be, s amelyet napjainkban leginkább a pszichoterápiás kutatások területén igyekeznek alkalmazni. Graves saját tapasztalatai alapján mindehhez hozzáteszi:
„A mexikói Oaxaca-tartományban élő masatec indiánok által ősidők óta használt isteni ambrósziából, a hallucinogén Psilocybe gombából magam is ettem. Hallottam a papnőt, amint Tlalochoz, a Gomba-istenhez fohászkodik, és transzcendentális vízióim támadtak. Így aztán teljes szívemből egyetértek az amerikai R. Gordon Wassonnal, ennek az ősi rítusnak a felfedezőjével abban, hogy a mennyországról és a pokolról kialakult európai elképzelések alighanem hasonló misztériumokból fakadtak.”
Az őskor receptjei idővel elvesztek, netán tabuvá váltak és a mítoszok világába tolódtak, így lett az ambrózia az „istenek eledele”. Néhány misztériumban, mint a védikus hagyományban a szóma, illetve az ókori görögségnél az eleusziszi misztériumban a kükeon még őrizte a receptúrát, mígnem a kereszténység európai elterjedésével, illetve az indo-árja törzsek és a védikus hagyományok ősi múltba veszésével a kapcsolódó tudás és műveltség elveszett, vagy csak mítoszokban maradt fenn. Talán nem mellékes feltennünk a kérdést, hogy egyáltalán miért ittak ilyen italokat eleink…
Weiner Sennyey Tibor
költő, író, méhész
A sorozat korábbi részei:
