A szakember ezúttal az abrakfelhasználás és a tömegtakarmány minőségének kapcsolatáról és az elmaradt haszonról tartott gyakorlatias előadást. minőségű

Nemzetközi oldalakat, például az Amerikai Egyesült Államok mezőgazdasági minisztériumának (USDA) oldalát olvasva találkozhatunk azzal az egyszerű kijelentéssel, hogy: „az etetendő abraktakarmány mennyisége elsősorban a tömegtakarmány minőségétől és a tej mennyiségétől függ”; az összes többi fontos paraméter ezekhez képest másodlagos – kezdte előadását Orosz Szilvia. Az adag-összeállító programban szerepel még számos információ például a tehén súlyáról, a takarmányok-emészthetőségről, de alapvetően az előbbi két tényező határozza meg, hogy mennyi abrakot kell etetnünk.

Egy gazdaság szempontjából, pláne egy kistermelő esetén, az életben maradás kulcsa a pénzügyi mérleg. Hiszen a szakma szeretete mellett valójában a gazdálkodást pénzre játsszák. Ezért nagyon fontos két dolognak az elkülönítése.

Utóbbival jóval kevesebbet foglalkozunk, pedig lényeges – hívta fel a figyelmet Orosz Szilvia egy észak-írországi adatsor példáján szemléltetve, hogyan befolyásolja a felhasználandó abrak mennyiségét a tejtermelés, illetve a tömegtakarmány minősége (1. táblázat).

Ha a 10 500 literes tejtermelésű sort vizsgáljuk, látható, hogy a csúcstermelés 45 liter tehenenként, ami jó minőségű tömegtakarmány esetén 14 kilogramm abrakkeverék felhasználásával elérhető. Ha azonban közepes vagy gyenge a tömegtakarmány minősége, akkor jóval nagyobb mennyiségű, 17 és 18,5 kilogramm abrakra van szükség. Azonban a gyakorlatból tudjuk, hogy ennyi abrakot nem lehet etetni, mert ha meg akarjuk tartani az 50-50 százalékos abrak-/tömegtakarmány arányt, akkor ez 31-33 kilogramm szárazanyagot jelentene. Egyéni szinten alkalmanként előfordulhat ilyen mértékű takarmányfelvétel, csoportátlagként nem reális elvárás. Biztos következmény a tejtermelés csökkenése, ami egyértelműen a korábban említett elmaradt haszon kategóriája. A táblázatban szereplő adatok általánosak, hiszen a tömegtakarmány bázisa egy gazdaságnak soha nem ilyen vagy olyan, hanem van ilyen is és olyan is. Ezért kell odafigyelni arra,

hogy a kukoricaszilázs vagy a lucerna-, rozsszilázs milyen minőségű, hiszen ezekből 3-4-5 kilogramm szárazanyagot etetünk (ami kb. 7-15 kilogramm szilázsnak felel meg naponta).

Egy másik, skóciai példán keresztül világított rá a szakember a fenti összefüggésre. A skót gazdáknak jó minőségű és bőséges fű áll a rendelkezésükre, ezért nem teljesen releváns a hazai viszonyokkal történő összehasonlításuk, azonban érdekes az a megállapítás, hogy a szilázs egy héttel korábbi vágása az emészthetőségi érték 3,5 százalékos javulását eredményezi. A mérések szerint ez azt jelenti, hogy 0,31 kilogramm abrakkeverék felhasználásával tudnak egy liter tejet előállítani. Ezt a hazai átlaghoz képest 2000 kilogrammal kevesebb, 8556 kilo­grammos laktációs tejtermelés mellett érik el. Mindez a jó minőségű fűszilázsnak köszönhető. Ebből is látható, egy szezonban négy-öt nap vagy akár egy hét csúszás nemcsak a tömegtakarmány-adagot érinti, hanem hatással van az abrakmennyiségre és az elmaradt haszonra is.

A nyári időszakban egy rosszul menedzselt, hőstresszes nyár 2-2,5 évig érezteti a hatását a rossz vemhesülés és ellési hullámok miatt. A rozs- és a fűszilázsok 10-15 kilogramm/ nap/tehén mennyiségen való etetése jelentősen enyhíti ezt a problémát is.

Másrészt pedig az elmaradt haszonra és akár az éves termelési szerkezetre (laktációs napok száma) is hatással van.