A számok már olyan aggasztóak, hogy például egy 2017-es tanulmány szerint az 1981 és 1996 között születetteknél kétszer nagyobb a vastagbélrák kockázata, mint az 1950-ben születetteknél. Fiatalabb férfiak esetében ez a leghalálosabb ráktípus, míg fiatalabb nőknél a vastagbélrák a harmadik helyen áll, csak a mell- és a tüdőrák előzi meg – írja a CNN.
Egyre egészségtelenebbül étkezünk, egyre gyakoribb a vastagbélrák
Az egészségtelen táplálkozási szokások, melyet legfőképp a vörös és a feldolgozott húsok, a gyorsételek, a finomított gabonafélék, az alkohol és a cukros italok gyakori fogyasztása jellemez, összefüggést mutatnak a gyomor-bélrendszeri rákos megbetegedések fokozott kockázatával. Ilyen megbetegedés nemcsak a vastagbélrák lehet, hanem például a torok, a hasnyálmirigy, a végbél és a gyomor daganata is – idézi a SheFinds a Flinders University kutatóit.

Idén nyáron jelent meg a Semmelweis Egyetem által publikált tanulmány, mely során több mint 3 millió magyar páciens adatait vették górcső alá. A kutatás során egyértelműen bebizonyosodott, hogy a cukorbetegek esetében megnövekszik a rákos megbetegedések kockázata is. Ez pedig azért is különösen aggasztó, mert a tudósok szerint a rizikófaktor már a diabétesz diagnosztizálása előtt elkezd nőni.
Biztos alapokkal előrébb lehetünk

A 6 leginkább egészségtelennek bizonyult élelmiszert mindenképp érdemes kiiktatni étrendünkből. Táplálkozási szokásainkat helyettük teljesértékű gabonák (pl. barna rizs, hajdina), olajos magvak (pl. mandula, kesudió), sovány fehérjék (pl. csirkehús vagy tofu) és rostforrások (zöldségek, gyümölcsök) határozzák meg. Cukros italok helyett vizet vagy gyógyteákat ajánlott fogyasztani.
Bár az említett tanulmányok rávilágítanak a lehetséges összefüggésekre és kockázatfaktorokra, azt is fontos megjegyezni, hogy minden ember egyedi genetikai, életmódbeli és egyéb egészségügyi tulajdonságokkal rendelkezik, mely hatással van a rák rizikójára is. Ám az biztos, hogy az életmódváltás, az egészséges táplálkozási szokások kedvezően fognak hatni egészségügyi állapotunkra.