0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2025. augusztus 19.

Együnk szulforafánt – brokkoliba csomagolva finomabb!

A brokkoli igazi különlegesség a zöldségek között. De a tányérunkon is, hiszen nem mindennap fordul elő, hogy egy egész csokor virágot elfogyasztunk egyszerre, pláne bimbókorában.

Íme, néhány izgalmas fogás: melyik lesz a kedvence?

Brokkolis pesztó: forraljunk vizet egy edényben, amiben majd a tésztát szeretnénk kifőzni, majd keressünk egy nagy szűrőt, amit rá tudunk tenni és elfér benne 2 csészényi brokkolirózsa. Ha van olyan fazekunk, amihez van párolóbetét, azt is használhatjuk. Merítsük a lobogó vízbe a brokkolikat 1 percig, aztán vegyük ki és hagyjuk hűlni. A vizet a továbbiakban használhatjuk a tészta megfőzésére. A brokkolit tegyük át a robotgépbe, 1 csésze bazsalikomlevél, 1 csészényi kimagozott, zöld olívabogyó, 3 evőkanál natúr és 3 evőkanál pirított napraforgómag, negyed csésze hidegen sajtolt olaj, 1 gerezd fokhagyma, őrölt bors, és egy kevés víz társaságában.

Dolgozzuk pürés állagúra. Keverjük a kifőtt tésztához és rögtön tálaljuk.
pesztó
Fotó: Bagosi Dávid/Kertbarát Magazin

Zöld krokett: főzzünk meg héjában 3 nagy (vagy 6 kisebb) lisztes burgonyát (pl.: russet), miután kihűltek hámozzuk meg és reszeljük le őket egy tálba almareszelő segítségével. Mérjünk ki 450 g brokkolirózsát és aprítóval daraboljuk finomra. Hajszálvékonyan kiolajozott tapadásmentes serpenyőben pároljuk, pirítsuk néhány percig.

Borítsuk a brokkolit a krumplira, keverjük össze, enyhén sózzuk, borsozzuk, és adjunk hozzá 1 kávéskanál őrölt köményt.

Amikor már nem éget, gyúrjuk át kézzel és formázzunk a masszából 5 cm hosszú vaskos rudacskákat. Sorakoztassuk sütőpapírral bélelt sütőlapra, kenjük le a tetejüket kókuszolajjal, és 190 °C-ra előmelegített sütőben süssük 30-40 percig, közben egyszer fordítsuk meg a falatkákat. Házi ketchuppal vagy más kedvelt mártogatóssal kínáljuk. Így „elbújtatva”, még a kisebbek is szívesen elfogyasztják a brokkolit.

Rántott brokkoli csípős szósszal: egy tálban keverjünk össze fél csésze vegán majonézt, negyed csésze csiliszószt (például sriracha) és két evőkanál juharszirupot. Tegyük félre. Öblítsünk le és szedjünk falatnyi rózsákra egy fej (450-500g-os) brokkolit. (A szárát tegyük el, más ételhez felhasználhatjuk.) Egy közepes keverőtálban keverjünk össze 180 ml növényi tejet, egy evőkanál csiliszószt, két teáskanál citromlevet, fél teáskanál sót, fél teáskanál őrölt fekete borsot, fél teáskanál hagymaport és egy teáskanál fokhagymaport. Fél csésze kukoricakeményítőt és 180ml lisztet forgassunk össze, majd keverjük a fűszeres tejbe. Ezt a tálkát rögtön újra is hasznosíthatjuk, tegyünk bele egy csészényi pankómorzsát. Melegítsük elő a sütőt 230 °C-ra. Egy sütőlapot béleljünk ki sütőlappal. A rózsákat forgassuk bele először a panírmasszába, majd a morzsába, aztán sorakoztassuk a sütőlapra. Süssük 15 percig a brokkolirózsákat, majd vonjuk be a majonézes szósszal és tegyük vissza a sütőbe 1-2 percre. Mikor késznek ítéljük, vegyük ki a falatkákat, és szórjuk meg szezámmaggal.

A brokkolit lehet szeretni vagy utálni, de nem lehet nem (meg)csodálni.
Ajánljuk még:
Forrás: magyarmezogazdasag.hu

Magazin ajánló: