Aki kifogta – az akkoriban még gazdag vizű – folyóink és tavaink pikkelyes lakóit, és már elege volt a bográcsolásból, vagy nem állt rendelkezésére főzőedény, vett némi agyagot a partfalból, betapasztotta a belsőségeitől megszabadított halat, és betette a tűzbe. Ha pedig egyéb ínyencségre vágyott, hát felfüstölte. Így indultunk a Gyulaj Zrt. egyik legnépszerűbb területére, Lengyel-Annafürdőre, ahol az ígéret szerint halak kerültek terítékre. Nem is akármilyenek, a völgyben megbúvó közeli tó lakóit pécézte, illetve pecázta ki Kertai László, a helyi erdei iskola vezetője, aki már korábban is nagy segítségünkre volt a nomád konyha anyagának elkészítésében.

Lengyel-Annafürdő a Tolnai-Hegyhát déli részén, az egykori Apponyi grófok kedvelt üdülőhelyén fekszik. A parkerdő közepén, termetes bükkök ölelésében eredő Anna-forrás táplálja a Kőris-völgy patakot, amit völgygáttal lerekesztve pihenő tóvá duzzasztottak. Igazi tengerszem, legalábbis a mi szemszögünkből. A meghitt csöndbe csak mi vágtunk rést kedélyes társalgással. Pedig szinte megállás nélkül esett, a csizmák felvágták, sárossá taposták a talajt. Innen csak rajtunk és házigazdáinkon múlott, hogy jól érezzük magunkat.

Hideg vagy meleg füstön

Kezdjük a halfüstöléssel. Végy egy hordót, amibe belefér a 32-33 centiméter hosszú, inkább nyurga testalkatú ponty. A zsíros húsú halak a legfinomabbak, de itt ne a kövér, iszapízű pontyra gondoljunk. Tehát lehetőség szerint fogjuk ki magunk, vagy vásároljuk meg a horgásztól.

„A Dunából, a Tiszából vagy a Balatonból fogjunk ki egy igazi nyurgát, az lesz a tökéletes. Nem kell félni a pikkelyezéstől sem, könnyen lejön, beirdaljuk, de nem olyan sűrűn, mint amikor a pirospaprikás lisztbe megforgatott kárászt sütjük. Ez esetben ugyanis elsősorban nem az Y szálkák átvágása a cél, hanem az, hogy rendesen besózhassuk.

– avatott be Kertai László a fontos részletekbe.