Amikor ezt halljuk, leginkább a zöldségekre, és a gyümölcsökre gondolunk, pedig ott vannak a fűszernövények is, amelyek meglepően gazdag tápértékkel és számtalan gyógyhatású vegyülettel rendelkeznek.
Ugyan a fűszerek csupán csipetnyi mennyiségben vannak jelen ételeinkben, majdhogynem erősebb hatással bírnak, mint az étel tényleges tömegét alkotó összetevők együttvéve. Csak ennyire jelentősek ezek a csipetek. A fűszertartó a tudatosan főző ember gyógyszeres szekrénykéje.

A tudomány igazolta a sejtelmeket
Már az ókori civilizációk is nagy tisztelettel vették körül a fűszereket. Tisztában voltak a növények gyógyhatásaival, mégha azt nem is tudták pontosan, hogy az a növény mely hatóanyagának köszönhető.
De mindezzel csak azt erősítették meg, amit őseink már oly régen sejtettek, megfigyeltek, tapasztaltak.
Még a gyakran használt fűszerek gyógyhatásaira is rácsodálkozhatunk
Babérlevél: erősíti a gyomrot, tisztítja a bélfalat, kiűzi a szeleket, támogatja a méregtelenítést, csökkenti a koleszterinszintet, és még a hajnövekedést is serkenti.
Bazsalikom: étvágyjavító, gyomorerősítő, görcsoldó, szélhajtó, béltisztító. Nyugtatja az idegeket, csökkenti a stresszt, és oldja a szorongást. Tisztítja az elmét, fokozza a koncentrálóképességet, és serkenti az emlékezetet. Csillapítja a fejfájdalmat és a migrént.
Enyhíti a nátha és az influenza tüneteit. Csillapítja a köhögést. Magas antioxidáns-tartalommal rendelkezik, tehát segít a szabad gyökök megsemmisítésében. Csökkenti a gyulladást, ezáltal javítja a szervezet általános állapotát.
Csípős paprika: serkenti az emésztést -az emésztőenzimek és a gyomorsav termelését, valamint a bélperisztaltikát- és az anyagcserét. Erőteljesen ösztönzi a vérkeringést, és javítja a szív pumpafunkcióját. Segíthet meghűlés esetén. Erőteljesen hat a nyálkahártyákra, ezért fekélyek, gyomor- és bélgyulladás esetén ajánlott szigorúan tartózkodni tőle.
Fahéj: serkenti a vérkeringést, erősíti a szívet, tisztítja az érrendszert, és normalizálja a vérnyomást. Segít egyes emésztőrendszeri problémák esetén, például serkenti az emésztőnedvek termelését, gátolja a béltartalom erjedését és a puffadást. Segíthet a vércukorszint szabályozásában. Csökkenti az étvágyat és serkenti a fogyást. Ösztönzi a méregtelenítést, és a szervezet védekezőrendszerének működését.
Minden fahéjnak vannak előnyös tulajdonságai, de a kasszia fahéjból májkárosító hatása miatt nem ajánlott nagyobb mennyiségben használni. Ha huzamosabb ideig kívánjuk fogyasztani, érdemes a ceyloni fahéjat választani.



