Szerző: Király-Gál Karola,
ELTE Szociológia Doktori Iskola;
Agrárközgazdasági Intézet

Ezt vizsgálta a VISIONARY projekt kutatása Németországban, Dániában, Spanyolországban és Magyarországon, összesen 7373 résztvevő bevonásával.
A kutatásban arra keresték a választ, hogy árváltoztatás nélkül, pusztán a termékek elhelyezésével és jól azonosítható klímacímkével ösztönözhető-e a kisebb klímalábnyomú élelmiszerek vásárlása.
A kiválasztott termékeket az általános fogyasztáshoz határozták meg, így országonként részben eltértek a termékpaletták. Az online szupermarket felületén a résztvevőknek három hétköznapra kellett bevásárolniuk. A válaszadókat véletlenszerűen négy csoportra bontották: a kontrollcsoport a hagyományos kínálatból választott, két másik csoport egy-egy ösztönző eszközzel találkozott, a negyedik pedig mindkét eszközt egyszerre látta.

Fotó: MMG/Kiss Gergő
Kiemelt elhelyezés, feltűnő címke
Az egyik ösztönző eszköz az alacsonyabb klímalábnyomú növényi alternatívák kiemelt elhelyezése volt az állati eredetű termékek mellett. A másik egy közlekedési lámpára emlékeztető, színkódolt klímacímke volt, amely A-tól E-ig sorolta be az élelmiszereket a termék előállításához kapcsolódó kibocsátás alapján.
A kontrollcsoport vásárlói kosara szolgált összehasonlítási alapként, ehhez viszonyítva vizsgálták, hogy az ösztönzők változtattak-e a választott élelmiszereken és azok összesített klímalábnyomán.
A magyar vásárlói kosarak összetételét bemutató ábra azt is szemlélteti, hogy a megvásárolt mennyiségek és az ahhoz tartozó kibocsátások megoszlása jelentősen eltér, mivel a zöldségek nagy mennyiségi arányuk mellett viszonylag kis klímaterhelést képviseltek, míg a marhahús és a sajt jóval nagyobb részt adott a kibocsátásból.

Az eredmények alapján a két eszköz együttes alkalmazása bizonyult a legeredményesebbnek: Németországban és Dániában 13, Spanyolországban 16 százalékkal csökkentette a kosarak klímalábnyomát a kontrollcsoporthoz képest. A klímacímke önmagában Dániában és Spanyolországban, a növényi termékek kiemelt elhelyezése pedig csak Dániában eredményezett statisztikailag szignifikáns csökkenést.



