0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2023. szeptember 27.

A méhészet művészete: A méhesház

Berzsenyiről több legenda is él, akár Kazinczyval, akár Kölcseyvel való kapcsolatára gondolunk, most azonban a méhesházáról szóló történetet vesszük górcső alá.

Bordás Péternek

A cikksorozat korábban megjelent részei:

Az ősmagyar méhészek
A rejtélyes kaptárkövek
Méhes filmek fesztiválja
A nap leányai
Az ősök méhei
A méhek és a költő – Weiner Sennyey Tibor bemutatkozása

1.

Csöndesen terjed a legenda, méghozzá olyan legenda, amely csak a legritkább esetben kapott elég figyelmet a magyar irodalom és történelem írása közben, s amellyel feltétlenül foglalkoznunk kell, ha a „méhészet művészetét” kívánjuk megírni. Eszerint élt egy magyar költő, aki megtalálta önmagát, a világot és a világban otthonát a méhesházban. Nemcsak a szavak szintjén, hanem tényleg.

A történet ott folytatódik, hogy ő lett a legklasszikusabb klasszikus költő, aki Horatius óta e világon alkotott, miközben nem követett el különösebb hőstetteket, nem halt mártírhalált téves csatatéren, s nem itta magát feleslegesen halálra.

Családja volt, négy gyermeke, gazdálkodott, de főleg méhészkedett és verseket írt.

Versei sohasem voltak különösebben népszerűek, ahogy ő maga sem. Következésképpen emlékét meggyalázni később különböző téveszmék oltárán nem tudták, nevét zászlókra nem tűzték, pénzre nem nyomtatták. Maradt olyan, amilyen volt, kissé megközelíthetetlen, mégis minden magyar számára valahogyan szeretettel teljes. Ha valaki, akiben egy szikrányi értelem van, s olvasott is ezt-azt, annak, amikor BERZSENYI DÁNIEL nevét meghallja, talán eszébe jutnak tanulmányai, azzal a sok klasszikus utalással teli veretes, tömör és mégis különösen szép magyar versek, s a kedves, meleg tekintetű ember azon a régi festményen, szakállasan, különös derűs szomorúsággal.

Berzsenyiről több legenda is él, akár Kazinczyval, akár Kölcseyvel való kapcsolatára gondolunk, mégis a számomra legkedvesebb és legérdekesebb történet a méhesházával kapcsolatos. Berzsenyiről ezt az idilli képet legtöbben HAMVAS BÉLA Öt géniusz című írásából ismerik. Hamvas ezt az írását 1959-ben teljesen átdolgozta, mert eredetileg húsz évvel korábban írta le első változatát. Nem olyan régen megjelent Az öt géniusz földje, amelyet az eredeti gépirat alapján adtak ki a szerkesztők. Külön kihívás és filológiai érdekesség lenne összehasonlítani az Öt géniusz két változata közötti különbségeket, változtatásokat, de most nem erre vállalkozom. Egyetlen legendával kívánok foglalkozni, méghozzá azzal, amit Hamvas Béla már a korai, Az öt géniusz földje című írásában elültet, ez pedig

Berzsenyi helye a világban, a hazában, a magyar irodalomban. Berzsenyi helye a méhesházban. Mielőtt azonban Berzsenyi e különös helyét meghatároznánk, néhány Hamvas által érintett fogalmat fel kell villantanunk és el kell választanunk. A „helyet” és a „géniuszt”.

Mi az a hely?

„A kis méh a virágra száll, a szirmokat szétfeszíti, fejét beszorítja s belebújik. Mi a méhnek a virág? Hely. Minden hely olyan, mint a virág, mint a sziget, mint az emberi test, mint a föld, mint a csillag” – írja Hamvas.

Vannak mozgó helyek, mint az egész bolygó, nyugodt helyek, mint egy hegy vagy egy völgy, és változó helyek, mint egy ház, amit átépíthetnek, mint egy szoba, amit átrendezhetnek. Ez a „helyfilozófia” Hamvas Béla géniuszelméletének egyik sarokköve, mert szerinte minden helynek van „géniusza”.

Mi az a géniusz?

Lehet, ha azt mondanám, „szellemiség”, pontatlan lennék, ha azt, hogy „istenség”, sokakat elriasztanék. Maradjunk abban, hogy mindent átjáró kisugárzás. Vannak erősebb géniusszal megáldott helyek, szent helyek és szép helyek, és vannak démoni és átkozott helyek. De Hamvas – mint azt sokan jól tudják – ezt sokkal tovább viszi, és egész tájegységek, országrészek „géniuszáról” ír. Az öt géniuszról, Hamvas Magyarország-képéről előadtam és írtam is már, mindazt most nem kívánom újra elmondani, hanem a Dél géniusza kapcsán írta Hamvas – ismétlem, a korábbi változatot idézem most –:

„A kúria legintimebb helye nem a könyvtár, az ebédlő, az ősök terme, a konyha, vagy a háló. Dél szelleme itt valami olyat teremtett, ami a föld egyetlen pontján sincsen meg, még távolról hasonló formában sem: a méhest.

A méhes a meditáció helye. Nyári hely, világos, meleg. Ez a délnyugati táj egészében alvó: csábít és altat, mint egy szunnyadó szirén.

Ezért a Dél, a nyár, a fény szimbóluma: a méhes, a meditáció, az ébren alvás helye.”

Hamvasnak nem teljesen van abban igaza, hogy a méhes másutt ne volna meg. A méhesház valódi hazája Szlovénia, de találunk méhesházakat az Alpok mentén több helyütt is, különösen Svájcban. Igaz, Szlovéniát sorolhatjuk a „Dél géniuszához”, bár legalább annyira erős és fontos az Alpok és Triglav „kisugárzása”. Nem mellesleg az egyik legfontosabb és legszebb szlovéniai méhesház Anton Janšáé volt, akit MÁRIA TERÉZIA maga hivatott a bécsi udvarba, tüntetett ki, s aki elsőként szervezte meg a birodalomban a méhészoktatást. ANTON JANŠA sok tekintetben újító volt a méhészetben, mindamellett, hogy művészként is megnyilvánult, hiszen egyedi, naiv festőművész volt, aki – folytatva a különleges helyi tradíciót – maga is festett a kaptárak előlapjára különböző képeket, szentek legendáit, méhészek történeteit főleg. Kaptárjait, festményeit, történetét megcsodálhattam a radovljicai apikulturális múzeumban.

Itt az is kiderült számomra, hogy Mária Terézia figyelmét leginkább sikeres méh­anyanevelési (és vándoroltatási) technológiája miatt érdemelte ki, s a krajnai méh (Apis mellifera carnica) mint fajtaméh megőrzésének és elterjesztésének kezdete köthető nevéhez, amit aztán a későbbi szlovén méhészek vittek tökélyre.

2.

Minden méhfajtának vannak jó és rossz tulajdonságai, a mi éghajlatunkon úgy tűnik, hogy sokaknak eddig a krajnai méh vált be leginkább. A krajnai méhet a köznyelvben hívják „fekete méhnek” is, mert sötét páncélú, szürke, a toron barna szőröket láthatunk, amelyek általában rövidek. Az anya színe alig különbözik a dolgozókétól, ezért érdemes évről évre megfesteni, hogy a méhész könnyebben találja meg a nyüzsgő nép között. A herék szürkésbarnák, potrohgyűrűiken megjelenhet a sárga szín, de mintázatukban jellemzőek a világosbarna gyűrűk. A krajnai méh termete közepesnek számít, karcsúnak, hasonlónak az olaszhoz és az északihoz. Tulajdonságait tekintve általában szívós, kitartó és szelíd, jól telel, ellenálló a betegségekkel szemben, nagyon jól alkalmazkodik. Jó esetben legalább 12 százalékkal tovább él a többi háziméh-fajtánál, és egy ügyes méhész szépen fel tudja fejleszteni a családokat a főhordásra. Magyarországon régebben több külön tájfajtáját is ismertek, ilyen az alföldi vagy más néven pannon méh és a bánsági méh, utóbbi a krajnai és az olasz keresztezéséből jött létre.

Érdemes itt megemlíteni, hogy a magyar méhészet egyik alapító atyja, báró AMBRÓZY BÉLA 1896-os korszakos könyvében (A méh) még megkülönbözteti a krajnait és a magyar méhet, amit nagyon szépen le is ír, de azt hiszem, mára már ezt a szakirodalom elvetette, meg aztán eléggé keveredhettek is a fajták ilyen méhsűrűség mellett. Mindenesetre szomorúan láttam Sándorfalván a méhészeti múzeumban, hogy a legendás Ambrózy báró sírköve apró szilánkokban hever a földön, igaz, legalább valaki összegyűjtötte és megőrizte a „hálás” utókornak. Azóta olvastam, hogy újratemették a báró és családjának földi maradványait, sírkövét megragasztották. De alighanem nagy szimbóluma ez a sírkő a háború előtti legendás magyar méhészetnek, mint amilyen Berzsenyi méhese is lehetett, mert nála, pontosabban méhesházában, egészen biztosan ilyen méhek voltak.

Hamvas így folytatja a történetet, s teremt legendát:

„De a méhes amellett, hogy az éber álom helye, ennél több: költészet és filozófia és morál és magatartás és metafizika. És Berzsenyi a méhes filozófusa, moralistája, költője. El kell képzelni őt, hogy júliusi napon, ebéd után, a perzselő hőségben és a szikrázó napon lassan átmegy az udvaron, hóna alatt Horatiusával s a háztól ötven lépésnyire álló méhes ajtaját kinyitja. Kicsiny szoba. Belép. A kaptárak körül zúgnak a méhek s az ablakon szállnak, ki-be, ki-be, örökké körszerűen. A kaptárokon kívül csak puhafa szék és asztal, semmi más. Leül, kinéz a lángoló kertre, aztán a méhek felé fordul s a könyvet elfelejti kinyitni.

A külső képek világa hirtelen eltűnik s az ember elsüllyed valahová, ahonnan már nem látni se kertet, se kaptárt. Mozdulatlanul ül és mintha belül valami elkezdené mindazt, amit eddig élt, zajtalanul dagasztani, mint a tésztát, keveri és köpüli az élményeket, szerelmeket, gyermekkort, szülőket, házakat, gondolatokat. Valami dolgozik benne, s forgatja életét – de milyen különös színben –, milyen mélyen lát most mindent, amit akkor oly röviden és ostobán. Alig emberi élet ez már így, ha fülében csak a kis rovarok zsongása zümmög távolról s milyen rokon ez a zsongás a nyárral és a meleggel és a fénnyel és az olajosan ömlő lassú idővel, ami benne dagasztja önmagát és álmait és a jövőt és a szépet és nagyot, becsvágyat, diadalt, gyúrja és mossa, mint a ruhát és töltögeti a gondolatokat egyik percből a másikba. Így emészti életét e zeuszi magányban. Ez a meditáció.” (Hamvas Béla Az öt géniusz földje [1940] Medio Kiadó 2021: 29.)

Mi lehetett Hamvas Béla forrása? Járt-e Niklán? Láthatta-e Berzsenyi méhesházát? Ki említette először Berzsenyi méhesét? Mi lett a méhesházzal? (Folytatjuk)

Weiner Sennyey Tibor
költő, író, kezdő méhész
Szentendre

Forrás: Méhészet