Nevetve mondja, hogy annyira nem értettek hozzá, hogy szinte rögtön fejni akartak, nem tudva, hogy a tejhez ellés is kell. Persze aztán belejött a tenyésztésbe, állatorvos híján még a bonyolult elléseket is le tudja vezetni. Tizenhat éve vágott bele a sajtkészítésbe, ám akkor még nehezen lehetett elsajátítani a sajtkészítés fortélyait. Kevesen voltak, akik értettek hozzá, és azok se voltak igazán segítőkészek. Az első próbálkozások után bejelentkezett egy tanfolyamra Magyarországon, majd Csehországba. Az etyeki sajtműhelyben például az érlelési módokat (raclette, rokfort, camembert stb.) sajátította el, összeszedegette a komolyabb technológiai tudást, valamint a szigorú tisztasághoz való ragaszkodást. A tehéntejet termelőszövetkezetektől vásárolták, a kecskeállomány is 50-re nőtt, így a sajtkészítés nem egyszer 16 órás munkanapokat eredményezett.

Talán nem meglepő, de a sajtműhely kialakításánál is az egyik legnagyobb gondot a működéshez szükséges „papírok” beszerzése jelentette. Rá kellett jönniük, hogy nemcsak nekik, de a helyi hivataloknak sem volt tapasztalatuk arról, miképp lehet egy kis sajtműhelyt hivatalossá tenni. Bár a gazdák Szlovákiában értékesíthetik a termékeiket az „udvarból”, de az csak a tejre vonatkozik, a sajtra, más tejtermékekre már komolyabb előírások érvényesek, és 15 évvel ezelőtt ezt még szigorúbban vették. A sajtkészítéshez a szigorú technológiai előírások mellett megfelelő (egyetemi) szakképesítés kellett, és ilyen szakemberek alkalmazását csak a nagy tejgyárak engedhetik meg maguknak.

Veronikáék azonban megtalálták a kivételt, hiszen a hegyekben, az úgynevezett „szalasokon” mindig is legeltették a birkákat, és ott helyben készítik a sajtot és a juhtúrót; a síkvidéken viszont a közegészségügyi hivatal dolgozóinak ezzel nem volt tapasztalatuk. A kiskaput pedig az a kitétel jelentette, hogy a kereskedelmi tevékenységen belül létezik egy olyan kategória, miszerint a bolt értékesítheti a „korlátozott melléktevékenység keretén belül helyben gyártott” sajtot. Lefordítva:

Persze az első sajtműhelyüket gyorsan kinőtték, így itt is elkezdték a folyamatos fejlesztést. Próbáltak pályázni EU-s forrásokra, amit szinte mindenki elnyert, olyan is, aki soha életében nem foglalkozott sajtkészítéssel. Az ő pályázatuk egy banális hibán bukott meg, az egyik környezetvédelmi igazolásra tejfeldolgozót írtak, nem pedig tejfeldolgozási technológiát. Veronikáék így jelzálogot vettek fel, és önerőből valósították meg elképzeléseiket, a sajtműhelyt, a borászat bővítését és egy kóstoló helyiség kialakítását.

A nagybani vevőket nem igazán kedvelik, mert ők általában csak egyféle sajtot visznek. Sokszor a változó igényeiket is nehéz teljesíteni, például mikor hirtelen több hónapos érlelésű termékeket kérnek. Mégis sok kistermelő választja ezt az utat, nagy mennyiségben igyekszik legyártani a sajtot, nem kis rizikót vállalva. Persze a környék boltjaiba azért szállítanak, de nem ez a jellemző. A tágabb környéken már amúgy is ismerik és keresik őket a piacokon.

Támogatást eddig kétszer kaptak, mindkettőt Magyarországról, először a Baross programból, másodszor pedig a Bethlen Alaptól. Illetve, mivel ők is megkapták a Nyitra megye támogatásával alapítottak Duna-menti régió védjegyet, a megye egyszer támogatta őket egy kisebb összeggel. A Bethlen Alap támogatásából fejlesztették az érlelőhelyiségeket, a Baross és a megyei programból vették a konyhai és a kóstoló helyiség berendezéseit.

Erre már van egy alkalmazottjuk, illetve a három nagylányuk is szívesen besegít, hiszen nekik szintén jár a fizetség a munkájukért. Veronika egyelőre nem meri kijelenteni, hogy a lányok egyszer majd átveszik az üzletet, hiszen még csak tanulnak, mindenesetre szoktatja őket a munkára.

Persze a lányok is látják, hogy mindez mennyi munkával, lemondással jár. Veronika a francia tapasztalatra utal vissza, ahol egyvalaki állítja elő a tejet, más (esetleg egy közös feldolgozó) gyártja a sajtot, harmadik érleli, sőt, egy negyedik foglalkozik az értékesítéssel. Ezzel szemben ők szinte mindent maguk csinálnak, így nem csoda, hogy a munkanapjuk nem ér véget a 8 óra leteltével.

Veronika valamivel drágábban adja sajtjait, mint a nagy üzletek, bár néhány esetben azonosak az áraik. Az elmúlt időszakban csak kétszer emelt árat, amikor a tejé, illetve amikor az energiáé is emelkedett, és ezzel egy időben áfa-fizetővé váltak. Neheztel azért is, hogy Szlovákiában csak a tejnek és a brindzának csökkentették 10 százalékra az áfáját, a sajté maradt 20 százalék.

A sajt és a bor mindenesetre jó kombináció, hiszen kitűnően kínálható együtt. Volna is érdeklődő, mivel rengeteg turistát hoznak a sétahajók a Dunán, akik igénylik az ilyen gasztronómiai programokat. Egyelőre ódzkodnak, félnek belevágni, mert újabb lekötöttséget jelent, arról nem is beszélve, hogy a vendéglátás egy külön szakma. Azért sokatmondó, hogy lassan elkészül a kóstolóterem, Veronika pedig már végzi a szakácstanfolyamot.

Az Agrárminisztérium kapcsolatrendszerében lévő külhoni magyar gazdák programjairól a www.hatartalangazda.kormany.hu honlap tájékoztat.