A házaspár lassan 20 éve építi vállalkozását, a Georgina Farmot, ahol elsősorban bor- és sajtkészítéssel foglalkoznak.
Történetük jól példázza, miként építhet fel egy fiatal pár az alapoktól indulva egy élelmiszer-feldolgozót. Már, ha van bennük kreativitás, nyitottság, akarat és kitartás. A megszokott menet általában az, hogy a gazda termel, majd a feleslegből megpróbál valamilyen terméket készíteni. Géza és Veronika megfordították a sorrendet, és a termékre összpontosítanak, a nyersanyag előállítását másokra hagyják. Ehhez is kell bátorság, talán nagyobb is a kockázat, hiszen nem az eladatlan felesleget dolgozzák fel.
Történetük nem szokványos. Géza gépészként dolgozott, felesége pedig tanár volt a helyi iskolában. Veronika úgy meséli el a történetüket, mintha minden véletlenül jött volna. Borászkodással kezdtek, gondolták, a ház végében lévő két sor szőlőből készítenek bort. Persze az első lépések vendégűző, „guggolós” borokat eredményeztek. Sikerük lényege abban rejlik, hogy nem adták föl. Jött az olvasgatás, a tanulás, a tapasztalatgyűjtés a helyi öregektől, nagy tudású szakemberektől, míg eljutottak az elvárt minőségig. És az eredmény nem maradt el: pár éven belül kezdték begyűjteni a díjakat is, sőt, szlovákiai látogatásakor Anonymus nevű cuvée-jüket kínálták fel a norvég királynőnek.
Nem igyekeztek a szőlőtelepítéssel, Gúta környéke sík, inkább a kukorica termesztésére ideális, így vásárolják a szőlőt a közeli, kitűnő adottságú termőhelyekről, Kürtről és Muzsláról. A gazdákkal előre megegyeznek a mennyiségben, a minőségben, sőt abban is, milyen tőterhelést adhatnak a tőkének. Ahogy fokozatosan fejlődtek, úgy ruháztak be a technológiába, építettek például nagyobb pincét, kóstolóhelyiséget. Ahogy panaszkodva – bár szerintem inkább rejtett büszkeséggel – mondja Veronika: ez így megy nálunk 24 éve, hogy mindig valamit „tódozgatunk-fódozgatunk”.
A bor zömét a bevált üzleti modelljükön keresztül értékesítik, igaz, szállítanak vendéglőkbe is. Veronika szerint ez az értékesítés segített átvészelni a járvány alatti bezárásokat. Aki csak a vendéglőkre épített, annak komoly nehézségei voltak.
Veronika őszintén bevallja hibáikat is, például a bor esetében egy idő után elhanyagolták a reklámot, belekényelmesedtek, hogy minden elkelt. Kicsit odaszúrt a férjének, hogy nem kezelte megfelelő intenzitással a borászat közösségi oldalát, nem úgy, mint tette ő a birodalmába tartozó sajtműhely esetében. A jó bor már nem mindig adja el magát, versenyekre kell járni, és az eredmények meghozzák a vevőt, még messzebbről is.
A piaci helyzetet úgy írja le, hogy amikor elkezdték, még az elsők között voltak, akik „papírra tudták tenni” a borkészítést, míg az elmúlt években sok új borász jelent meg, megnőtt a konkurencia. Van hely a piacon, de a járvány alatt gond volt a vendéglőkkel, míg az azt követő élelmiszer- és energiainfláció megrémítette az embereket, akik takarékoskodni kezdtek, visszafogták a fogyasztásukat. A vevők most kezdik megszokni a magasabb árakat, és kezdenek visszatérni a korábbi fogyasztáshoz.
