0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2025. augusztus 20.

10 tipp, hogyan végezzen „tavaszi nagytakarítást” étrendjében

Itt a tavasz, mely a virágzó fák és az óraátállítás mellett egyet jelent otthonunk rendbetételével is. De miért ne tennénk hasonlóan étkezési szokásainkkal is?

Hidratáljon

víz, pohár

Vizet inni nem bonyolult, kivitelezhetetlen feladat, mégis sokan elhanyagolják. Pedig a megfelelő folyadékbevitel az egészség alapköve, ezáltal megy végbe testhőmérsékletünk optimalizálása, ízületeink és emésztésünk gördülékenysége, csak hogy néhányat említsünk.

Ha gyakran megfeledkezik a hidratálásról, próbálja ki, hogy étkezései köré időzíti az ivást is.

Kezdje a napot például fél liter vízzel, majd igyon meg ugyanennyit reggeli után is. Ebéd előtt húsz perccel újra ragadjon palackot, tegye ugyanezt uzsonna és vacsora előtt is. Ezzel a trükkel biztosíthatja, hogy a nap végére teljesíteni fogja az ajánlott folyadékbevitelt.

Ne feledkezzen meg a rostokról sem

smoothie

A növényi alapú élelmiszerek, azaz a zöldségek és gyümölcsök bőven tartalmaznak rostot, sőt, még az említett teljes kiőrlésű gabonák, hüvelyesek is. Felnőttek számára elengedhetetlen napi 25 grammn rost bevitele, mely hozzájárul az emésztéshez illetve a szív egészségéhez is.

Ha megfogadja az alábbi tanácsokat és elvégzi étkezési szokásai „tavaszi nagytakarítását”, energikusabban, egészségesebben, kiegyensúlyozottabban, sőt akár még karcsúbban is köszöntheti majd a nyári szezont.

Ez is érdekelheti:

Az 5 legegészségesebb, alakbarát édesség

Hét tipp a boldog gyomor érdekében

Forrás: magyarmezogazdasag.hu/eatthis.com

Magazin ajánló:

·Nyull Fanni
·Nyull Fanni
Online szerkesztő. 2023 ősze óta a magyarmezogazdasag.hu munkatársa – nem sokkal azután csatlakozott, hogy befejezte kommunikáció-és médiatudomány szakos egyetemi tanulmányait, angol nyelven. Magazin újságírást tanult a MÚOSZ-nál, meggyőződése, hogy „a vesszők életet menthetnek”, kevés fájdalmasabb látványt tud elképzelni egy helyesírási hibánál. Odavan mindenért, ami gasztro, lifestyle, wellness, superfood – ha pedig ezek még a fenntarthatósággal is összeegyeztethetők, az már csak hab a tortán.