Hazánk kertjei az ország nagyon „tarka” talajtakaróján létesültek, és eltérő földhasználati, művelési adottságokkal rendelkeznek. Útmutatónkkal a kert művelési ágba tartozó termőföldek földhasználatát, a különböző adottságú kerti talajok javítását igyekszünk segíteni. Ha szakszerűen és tartósan szeretnénk a talajt megjavítani, ahhoz ismernünk kell a szükséges vizsgálati szempontokat, a kertünk talajtípusát, talajhibáit és a javítási lehetőségeket is.

Az előzetes vizsgálat szempontjai

A talaj szövetéről, szerkezetéről szabad szemmel is tehetünk morfológiai megfigyeléseket. Láthatjuk, hogy a talaj lehet kérges, tömődött felületű, a belseje pedig morzsás, diós vagy poros szerkezetű. Ha egy kis talajrögöt kiemelünk és nagyító alatt vizsgáljuk, felfedezhetünk benne olyan sajátosságokat is, amelyek szabad szemmel nem vehetők észre. Ezek már a talaj szöveti sajátosságai, amelyek a finomabb morfológiai jelleget mutatják.

A durvább részek százalékos mennyiségi elkülönítése szitálással végezhető: két millimétertől két centiméter nagyságig apró kavicsnak, két centiméter felett durva kavicsnak vagy kőtörmeléknek nevezzük a talaj részecskéit.

A többi finomabb frakciót leiszapolással különíthetjük el; ezek a durva homok (2-0,2 mm), a finom homok (0,2-0,02 mm), az iszap vagy kőpor (0,2-0,002 mm), illetve az agyag (0,002-nél finomabb alkotórész). Az iszap és az agyag alkotórészek mennyiségének százalékos növekedésével a talaj egyre nehezebben művelhető, azaz egyre nagyobb az Arany-féle kötöttségi száma, de a víztartó képessége is. Az olyan talajt, amelyben 70%-nál több a leiszapolható rész, agyagszövetű talajnak nevezzük. A 25-70% leiszapolható rész a vályogtalajokra, a legmegfelelőbb talajféleségekre jellemző (táblázat). A talajnak ez a mechanikai, szöveti összetétele a talaj szerkezetétől is függ.

Kézzel morzsolva meghatározhatjuk a talaj szerkezeti elemeit. Ha porlad, homokosan porlad vagy rögökben marad, szerkezet nélküli talajjal van dolgunk. Növénytermesztés szempontjából leg­előnyösebb a morzsás szerkezet. A művelés során a vályogtalajokon legkönnyebb előállítani a morzsás szerkezetet. A tömött vagy rögös szerkezetű talajok nehezen művelhetők. A morzsalékos talaj ütögetésre morzsákká esik szét. A talajművelés talajjavítással összefüggő célja a morzsás szerkezet mesterséges előállítása. A talajszövet állandó adottság, a szerkezetét azonban a művelés során módosíthatjuk, jobbá tehetjük. Radikálisabb beavatkozással, nagyobb befektetéssel a szövetén is javíthatunk.

A homokos szövetű talajok lazák, a vályogos szövetűek középkötöttek, az agyagos szövetűek erősen kötöttek.

A talaj érettsége nem morfológiai, hanem fejlődéstani, biológiai fogalom. A talaj érettségének kémiai feltétele, hogy legyen benne elegendő koaguláló kalci­umion, amely a kolloidokat ragasztóképessé, a talajt morzsás szerkezetűvé teszi. Legyen a talajban elegendő ragasztóanyagul szolgáló tartós humusz-, és agyagkolloid (1. ábra), valamint a baktériumok tevékenységéhez szükséges elegendő szerves anyag, és elég növényi tápanyag.

Igen sok talajtulajdonság (a kolloidokkal, ionokkal, mikroorganizmusokkal összefüggő adottság) a kémhatáshoz kapcsolódik. Erősen savanyú (4,5 alatti), savanyú (4,5-5,5), gyengén savanyú (5,5-6,8), közömbös (6,8-7,2), gyengén lúgos (7,2-8,5), lúgos (8,5-9,0), és erősen lúgos (9,0 feletti) pH-értékű talajokat különböztetünk meg. A talaj savanyúságát okozó hidrogénionok részben a kolloidokhoz kötődve (rejtett savanyúság), részben a talajoldatban (aktív savanyúság) találhatók. A savanyú kémhatású talajok rossz szerkezetűek, mert a kolloidok felületén a kalciumionok helyett nagyobbrészt hidrogénionok kötődnek meg (1. ábra). A pH-értéket kémiai úton, meszezéssel javíthatjuk. A szikes, nátriumos talajok javítása a nátriumionok kalciumionokra való kicserélésével történik.