Húsosan megvastagodott fehér virágait, virágzatát fogyasztjuk. Mai termesztett formája a legkésőbb kialakult káposztafélék egyike.
A Brassica oleracea convar. botrytis var. botrytis tudományos néven ismert zöldségnövény a Földközi-tenger keleti térségéből származik. Sokak szerint a Plinius által (i. sz. 62-115) leírt hat káposztaforma közül az úgynevezett tritiáni káposzta (spárgakáposzta) már a karfiol előnövénye volt. Hazánkban az első irodalmi utalás Lippay Jánostól való, aki 1664-ben caulifioli néven említi.
Jó étrendi hatása van. Magas C-vitamin-tartalmát (50-80 mg/100 g) mélyhűtött állapotban is megőrzi.
Fogyasztják húspótló ételként rántva, vagy darált hússal dúsítva rakott karfiolként, levesnek. Előfőzve saláták alkotórésze is lehet, de savanyúságnak eltéve is kitűnő.
Elsősorban Európa zöldsége, Olasz- és Franciaország adja a termőterület több mint felét, ezenkívül jelentős mennyiségű karfiolt ültetnek még az Egyesült Királyságban, Lengyelországban, Spanyolországban és Németországban is. Magyarországon az utóbbi években 500 hektáron termesztik, zömmel az őszi időszakban, júliusi ültetéssel, 70-80 napra és 80-90 napra szedhető fajtákat használva.
Nyári termesztése nehézkes, mivel a rózsa fejlődését a tenyészőcsúcsot ért hideghatás indítja be, jellemzően a tenyészidőszak derekán. Az utóbbi években a nyári napi középhőmérséklet sokszor 25 °C feletti, ilyenkor egy kiadós hajnali öntözés segíthet beindítani a jarovizációt. A melegedő klímának viszont van pozitív hatása is a karfioltermesztésre nézve, ugyanis az enyhébb telek lehetővé teszik, hogy hosszabb tenyészidőszakkal számoljunk. A karfiol lábon tartva átvészelheti a mínusz 6-8 °C-os hidegeket is, igaz, nem tartósan. Régebben november végén, december elején le kellett szedni a fejeket, mostanában volt arra is példa, hogy januárban vágták a karfiolt.
