A gyógy- és fűszernövények sokasága között szerintem a legszebb latin neve a tárkonynak van: Artemisia dracunculus. Első fele a tárkony ezüstösen fénylő levelei miatt a görög Artemisre utal, aki a hold és a vadászat istennője. A dracunculus pedig onnan származik, hogy a tárkonyt régen a kígyómarás ellenszerének tartották, és sok nyelven a kígyót és a sárkányt is ugyanaz a szó jelöli. A Kárpát-medencébe valószínűleg a honfoglaló magyarok hozták magukkal az Ázsiában őshonos növényt, és az évek során tőlünk is nagyon sok becenevet kapott: tárkonyüröm, esztragon, sárkánynövény, sárkányfű.

Két fő változata a francia és az orosz tárkony. A francia tárkony magasabb illóolaj-tartalmú, ez akár 3% is lehet, ezért jóval aromásabb, értékesebb, mint orosz társa, amely összesen 0,5%-os illóolaj-tartalommal rendelkezik. Emiatt az előbbi az elterjedtebb, én is ennek a termesztéséről fogok írni.

Levelei fénylők, lándzsa alakúak, szára kihajtáskor barnásvöröses színű, a tövétől lefelé fokozatosan fásodik. A mediterrán fűszereknél egy hajszálnyival igényesebb, de nem kell megijedni, mert a kertben szinte elpusztíthatatlan, köszönhetően fehéres tarackos gyökereinek, amelyek a gyöktörzséről erednek. Nem volt még olyan, hogy miután kiástam egy nagy tő tárkonyt, következő évben ne hajtott volna ki ugyanott egy kis tarackról, ami a földben maradt.

A tárkony fény- és melegigényes. Elviseli az árnyékot is, de romlani fog a fűszer minősége, nem lesz akkora illóolaj-tartalma. Bírja a telet is, a mínusz 15 °C és a kései fagyok sem igen tesznek kárt benne, mivel nyugalmi időszakban teljesen visszahúzódik a talaj alá, hogy tavasszal újult erővel törhessen fel a kis hajtásairól.

Akinek a kertjében nagyon kötött a talaj, annak azt ajánlom, hogy lazítsa fel egy kis homokkal azon a területen, ahova ültetni szeretné a tárkonyt, ásás közben pedig forgasson némi szerves trágyát a földbe.