Patrick Mbaabu vezérigazgató elmondta, hogy olyan növényre akartak alapozni, amelynek fokozott az éghajlati ellenálló képessége, ugyanakkor az alultápláltság problémájára is megoldás.
A gyárat ellátó gazdák száma folyamatosan nő, és 50 kenyai shillinget kapnak kilogrammonként, ami kétszerese az eddigi bevételüknek. A kenyai Nemzeti Szárazságkezelő Hatóság és az Európai Unió által 40 millió kenyai shillinggel (398 ezer dollár) támogatott létesítmény a növény termesztésére irányuló képzést is nyújtott a gazdálkodóknak. A szaporítóanyagot a Kaguru Mezőgazdasági Képzési Központ adja.
A 2014-es alultápláltsági fölmérés szerint Meru megye gyermekeinek egynegyede alultápláltság miatt a fejlődésben visszamaradott. Hellen Ringera, a megye táplálkozási koordinátora kiemelte, hogy az édesburgonya termesztése hozzájárulhat a környék egészségének javításához, mivel ez a növény egész évben termeszthető, még akkor is, amikor más növények kudarcot vallanak.


