0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

A laborhúsok után most a tojáspótlókat támogatják a befektetők

Az Eat Just vállalat (növényi alapú alternatív élelmiszerek fejlesztője és forgalmazója) közölte, hogy 200 millió dolláros támogatást sikerült összegyűjtenie a befektetőinek köszönhetően, amelyet a vállalat kapacitásának növelésére és új piacokra való terjeszkedésre fordít majd. A tojáspótlót gyártó cég elsődleges célja, hogy az alternatív fehérjetermékek iránt egyre növekvő keresletet kielégítse.

A finanszírozási kört Katar szuverén befektetési alapja vezette, majd a Charlesbank Capital Partners magán befektetési társaság, ezt követően a Microsoft Corp társalapítója, Paul Allen vállalata a Vulcan Capital is beszállt a körbe.

A vállalat közleménye alapján a Katari Befektetési Hatóság és a Charlesbank képviselői is csatlakoznak az Eat Just igazgatóságához.

A 2011-ben alapított San Franciscó-i székhelyű Eat Just vállalat leginkább a „JUST Egg” nevű mungóbab alapú tojáspótló termékéről ismert, amelyet jelenleg az Egyesült Államokban forgalmaznak. Ugyanakkor majonézpótló termékeket is készítenek, amiket olyan üzletekben értékesítenek, mint például a Walmart, a Kroger és a Whole Foods.

A világon először Szingapúrban hagyta jóvá a hatóság a laboratóriumban előállított csirkehúsok értékesítését tavaly télen.

A forradalmi technológia engedélyeztetésével lehetőséget adtak az úgynevezett tiszta húsok kereskedelmi forgalmazására, melyhez nem szükséges az élő állatok levágása.

Az Eat Just befektetői között szerepel Li Ka-shing, hongkongi iparmágnás és a Temasek szingapúri állami tulajdonú befektető társaság is. A vállalat 2011-es alapítása óta több mint 650 millió dollárt gyűjtött, és a legutóbbi becslések szerint 1,2 milliárd dollárra jegyezték a cég értékét.

A növényi eredetű élelmiszerek kiskereskedelmi értékesítése az Egyesült Államokban tavaly 11%-kal, 5 milliárd dollárra nőtt, a műtojás piaca pedig csaknem megháromszorozódott a SPINS piackutató cég adatai szerint.

További cikkeink a témában:

„Csirkefalatkák” laborhúsból

Kizárólag laborhúst szolgálnak fel egy izraeli étteremben59

MMG Direkt

Elindult a Magyar Mezőgazdaság új műsora, az MMG Direkt. Ezen a héten a Rádi testvérekkel beszélgettünk arról, hogy növénynemesítőként, generációváltókként milyen tapasztalataik vannak a hazai agráriumban. A teljes adást holnap, 2021.04.07-én nézheti meg a youtube csatornánkon.

De már most bepillanthat a beszélgetésbe – MMG Direkt röviden:

youtube://v/VMP2tccHMqs

 

Forrás: esmmagazin.com