Az elefánt fokhagyma (Allium ampeloprasum var. ampeloprasum), ahogyan a neve is mutatja, impozánsabb méretekkel rendelkezik a hagyományos fokhagymához képest, így egyszerűbb a konyhai felhasználása is.

A növény Ázsiából származik és közel áll a póréhagymához, igaz a fej gerezdekre tagolódik, és fokhagyma íze van.
Így már teljesen érthető, miért praktikus a konyhában, persze csak azoknak, akik ipari mennyiségben tesznek az ételbe.
Az előnyöket sorolva megemlíthetjük, hogy már a konyhakertekben is látványos, szívós, kékes zöld színű szárat nevel, melynek magassága jóval meghaladja a megszokott fokhagyma méretet. Látványos rózsaszín vagy lila virágja 1,5 méter magas karcsú száron virít. Tavasszal vagy nyár elején a virágbimbók ehetők, akár saláták összetevője is lehet.
Mindig ősszel ültessük, gyorsan kihajt és fokhagyma módra gond nélkül áttelel. Nyáron a nagy szárazságban hetente egyszer érdemes locsolni, előtte érdemes körülötte meglazítani a talajt, hogy ne tömörödjön. A többi fokhagymafajtával ellentétben nem szükséges minden évben betakarítani, ugyanis nem rothad el a földben.

A gyökerén nevelt sarjhagymákról is szaporítható. Ebben az esetben érdemes ősszel elültetni ezeket, ekkor csak egyetlen nagy gerezdet kapunk, melyből a következő évre lesz hatalmas nagy hagyma, több gerezddel.
Nem árt tudni, hogy az elefánt fokhagymát nem szabad olyan talajba ültetni, amelyben nemrégiben más alliumok, azaz hagymafélék nőttek, például hagyma, póréhagyma vagy fokhagyma. A vetésforgónak ez a formája megakadályozza a növényi betegségek terjedését a talajban. A paradicsom, paprika, uborka, szamóca közé ültetve természetes gombaölőként is alkalmazható.

Földben vagy konténerben is termeszthető, és ha betakarítás után megfelelően kezelik és tárolják, akár 10 hónapig is eltartható.
Elefánt fokhagyma: így ültessük helyesen
- Az elefánt fokhagymát osszuk szét gerezdekre.
- A gerezdeket hegyes végével felfelé ültessük el, nyomjuk a talajba körülbelül 10-15 centiméter mélyen.
- Szeretik a sok helyet a növekedéshez, ezért legalább 20 centiméter távolságra helyezzük őket egymástól.
- Enyhén öntözzük, és tartsuk nedvesen a talajt. Óvatosan öntözzük a növényeket, mert a hagyma túlöntözése rothadáshoz vezethet.
- Az ősszel ültetett gerezdeknek elég hosszú lesz a tenyészideje ahhoz, hogy több gerezdre válik szét. Ha a gerezdeket tavasszal ültetjük el, akkor vagy egy nagy hagymaként szüretelhetjük, vagy hagyhatjuk növekedni, és a következő évben különálló gerezdekre oszthatók.
Foto: Free Számos vitamint és ásványi anyagot tartalmaz, ezért rendkívül jótékonyan hat a szervezetre. Akárcsak a fokhagyma ez is tartalmaz allicint, így a koleszterinszintre és a vérnyomásra is jótékonyan hat a fogyasztása.
Ezenkívül kiváló vérnyomáscsökkentő, gátolja az érelmeszesedést, a koleszterinproblémák kezelésének természetes gyógyszere.

ezért ha pörköltet vagy csirkepaprikást, azaz hagyományos magyaros ételeket készítünk, inkább használjuk a megszokott fokhagymát. De a mediterrán, ázsiai, indiai ételek készítésekor bátran nyúljunk az elefánt fokhagyma után. Főként azért is, mert állaga jóval krémesebb és sokkal könnyebben emészthető, mint a hagyományos. Ráadásul ezekbe az ételekbe „ipari mennyiségű” fokhagymát kell tenni, és a feldolgozása sokkal egyszerűbb.