Támogatja szívünk egészségét
A zöld gyümölcs jó káliumforrás, mely ásványi anyag kedvezően hat a szívre. „A kálium, mely egy elektrolit, segíti kordában tartani a vérnyomást, csökkentve ezzel a kardiovaszkuláris megbetegedések kockázatát. Sőt, az érfalakat egészségesen tarthatja” – fejti ki Dr. Batra. A Nutritional Journal folyóiratban megjelent tanulmány szerint
Jót tesz a vércukorszintnek
A kivi jó hatással lehet vércukorszintünkre is.
Az orvosok diabétesszel küszködő betegeiknek sem tiltják fogyasztását.

Jobban alhatunk tőle
A gyümölcsben található szerotonin vegyület összefüggésben áll a kedélyállapot valamint az alvás szabályozásával is. Ha este fogyasztunk kivit, azzal akár a pihenés minőségén, időtartamán is javíthatunk, ezáltal
Elkerülhetjük vele a csontritkulást
K-vitamintartalma a csontok egyik legalapvetőbb szükséglete. A K-vitamin ugyanis segíti a kalcium felszívódását, hozzájárulva az erős és egészséges csontokhoz.

Támogatja szemünk egészségét
A Sight Research UK arra is felhívja a figyelmet, hogy a kiviben található vitaminok, ásványi anyagok és antioxidánsok támogatják szemünk egészségét, segítenek lelassítani a látás romlásának folyamatát, elkerülni a makuladegenerációt.
Kockázatos lehet a kivievés?
Habár a kivievés a legtöbb ember számára ajánlott, néhány esetben járhat némi kockázattal. Vannak, akiknél allergiás reakciót válthat ki, mely tünetei közé tartozhat a viszketés, a bőr feldagadása, akár légzési nehézségek is. Ha túlzásba visszük a kivifogyasztást, a magas C-vitaminmennyiség okozhat kellemetlenségeket, úgy mint emésztési panaszokat vagy akár allergiás reakciót az arra érzékenyeknél.

Érdekes lehet még: