0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. május 25.

Rendületlen kedvenc húsvéti édességeink sikere

Változatlanul a csokinyúl és a csokitojás a húsvéti édességpiac slágertermékei, a gyártók emellett az ünnepi időszakban is számos innovatív termékkel készülnek az ünnepi időszakra.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Magyar Édességgyártók Szövetségének közös piaci körképe szerint az ár-érték arány a korábbiaknál is nagyobb hangsúlyt kap a vásárlói döntések során, a forgalom azonban várhatóan a korábbi évek szintjén lesz az idén is.

Közeledik a húsvét, a boltok polcain pedig már hetek óta sorakoznak a különböző csokoládéból készült figurák, édességek. Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is rendkívül széles kínálatból válogathatnak a húsvéti édességet kereső vásárlók.

A korábbi néhány évben – a 2020-as covid-járvány elejét kivéve – stabil volt az ünnepi édességforgalom, ezért a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Magyar Édességgyártók Szövetége szerint az idén is kedvező szezonban bízhatnak a hazai gyártók.

Bár az inflációs időszak kezdete óta megfigyelhető, hogy a növekvő árak miatt általánosan kevesebb édességet vásárolnak a magyar emberek, remélhetőleg ez a tendencia a húsvéti vásárlásokat nem érinti majd, így a múlt években megszokott forgalom várható.

húsvéti édesség

A gyártók várakozásai szerint az ár-érték arány az idén minden eddiginél jobban befolyásolja majd a keresletet, a vásárlók kétszer is meggondolják, milyen terméket választanak a pénzükért. Remélhetőleg a korábbi évekhez hasonlóan a vásárlók továbbra is a minőségre szavaznak majd, így a különböző, alacsonyabb élvezeti értékkel bíró, kakaómasszából készült termékek helyett a valódi csokoládét választják majd a legtöbben.

Ahogyan a korábbi években, úgy várhatóan az idén is a csokinyuszi és a csokitojás lesz a legkelendőbb portéka, bár a gyártók emellett számos érdekességgel és innovatív termékkel várják a fogyasztókat.

Kedveltek a különböző ajándékcsomagok, amelyekben többféle édesség, vagy akár kisebb-nagyobb játékfigura is található. A csokoládéfigurák mellett népszerűek a különböző cukorkák is. De nemcsak az ünnepre készülnek a gyártók fejlesztésekkel: új ízek, új formák, új receptúrákkal készült édességek kerülnek piacra. Nagy lehetőség rejlik például a különböző funkcionális, vagy mentes édességekben, emellett a gyártók egyre nagyobb hangsúlyt helyeznek az innovatív csomagolások fejlesztésére is.

Ez is érdekelheti:

Jön a tavasz, egyre több a magyar zöldség az üzletekben

Természetesen és egészségesen

Forrás: NAK-HUNBISCO sajtóközlemény

Magazin ajánló: