Gergana Daskalova, a Göttingeni Georg August Egyetem Természetvédelmi Biológiai Tanszékének munkatársa saját szülőfalujában végez vizsgálatokat Bulgáriában ebben a témában. Tyurkmen egy kis, álmos falu, mely elvesztette lakossága 80 százalékát az elmúlt évszázadban. A legtöbb ház üresen áll, beszakadt tetőkkel és omladozó falakkal. A felhagyott kiskertekben fák és cserjék vertek tanyát. Mégis ide költözött vissza Daskalova, nagyszülei házába, és tervei szerint legalább részidőben itt, gyerekkorának helyszínén fog élni.
A falun túl nyílt területek vannak, melyek nagyrészén már nem folytatnak gazdálkodást: nincs vetemény, nem legeltetnek állatokat. A legtöbb olyan leszármazottak tulajdonában van, akik távol élnek. Minden egyes új generációval egyre nehezebb lesz bármit is kezdeni a földterülettel, mutatott rá a Science hasábjain Daskalova. A saját családja az egyik jó példa erre: örököltek ugyan földeket itt a környéken, de fogalmuk sincs, pontosan hol fekszenek azok.

Fotó:Nikos Doukas, Pixabay
A felhagyott szántókon opportunista fűfélék nőnek. Helyenként pedig szúrós cserjék és a vadszilvafélék. Sok helyen megjelent az inváziós bálványfa, mely gyorsan terjed.
Világméretű trendek
A vidéki falvak elnéptelenedése nem csak Bulgáriában jellemző, világszintű jelenség, mutatott rá Peter Verburg, az Amszterdami Szabadegyetem földhasználatát kutató szakértő. Amíg a globális élelmiszerkereskedelem eredményeképp Brazíliában és Bolíviában felégették az esőerdőket a mezőgazdaság javára, addig máshol, főként a sziklás, dimbes-dombos vidékeken, ahol kevés a víz, eltűntek a gazdaságok. Ennek oka, hogy nem voltak versenyképesek.
Egyre többen hagynak fel a gazdálkodással Kelet-Európában, Dél-Franciaországban, Dél-Koreában, Japánban és Indiai hegyvidéki részein is. Pontos számok azonban nem ismertek. Sok esetben felhagyják a területet, majd később újra művelésbe vonják.
Verburg szerint nem kérdés, hogy továbbra is folytatódik ez a tendencia. Valószínűleg a klímaváltozással fel is gyorsul, mivel egyre több mezőgazdasági terület szárad ki.

Fotó: David Vives from Pixabay
Hagyjuk magára vagy avatkozzunk be?
A jelenség azonban felvet olyan érzékeny kérdéseket, melyen az ökológusok és a döntéshozók jelenleg is vitatkoznak. Vajon milyen módon foglalja vissza ezeket a területeket a természet? Természetvédelmi szempontból vajon degradációnak vagy helyreállításnak tekinthetjük a folyamatot? Be kell-e avatkozniuk a döntéshozóknak annak érdekében, hogy változtasson a terület sorsának alakulásán, vagy egyáltalán megakadályozza azt, hogy felhagyják?
Erre a kérdésre egyáltalán nincs jó válasz. Sokszor nem a száraz adatokon múlik, hanem azon, milyen típusú „természetet” tartanak leginkább értékesnek a tudósok és a döntéshozók.
Henrique Pereira, a Német Integrációs Biodiverzitás-kutató Központ és a Halle-Wittenbergi Martin Luther Egyetem ökológusa szerint ez egy kicsit olyan, mint egy kulturális háború. Pereira azt a vonalat képviseli, mely szerint vissza kell adnunk a természetnek a területeket még olyan áron is, hogy azt inváziós fajok lepik el. Azonban más ökológusok szerint a teljes magára hagyással tönkre tesszük a természetet.
– mutatott rá Michael Glemnicz, a németországi Leibniz Mezőgazdasági Tájkutató Központ biológiai sokféleséggel foglalkozó kutatója.