A közösen elfogyasztott ebéd közben újra előjött egy kis bányász-erdész történetiség. Jenő édesapja is a föld alatt dolgozott a kezdeti időkben, az 1950-es évek elején, azt mondta, ha már a zsíros borítós – így nevezték a kenyeret, a szendvicset – közé vöröshagyma is került, nagyon boldogok voltak. Innen jutottak el a finom ételekig.
A bányászvilág kapcsán meg kell említsük azt az összeölelkező szakmai világot, ami az erdész- és a bányásztársadalom között kialakult. Ennek gyökerei 1735-re, III. Károly idejére datálhatók, amikor Selmecbányán megindult a bányatisztképző, amit 1762-ben Mária Terézia akadémiai képzéssé minősített. Majd 1807-ben szervezni kezdték az erdészeti szakképzést is, s 1809-től meg is indult az erdészeti oktatás. A közös múlt szép szimbóluma a köszönési mód: a „jó szerencsét!”. 1846-ban lett bányászati és erdészeti akadémia, 1918-ban a cseh megszállás miatt egy rövid időre Budapestre költözött, majd egy év múlva már Sopronban működött az egyetem. A két szakma 1949-ben vált szét, a bányászat Miskolcra költözött, az erdészek pedig maradtak Sopronban.
Komlón szeptember elején a mai napig évről évre megtartják a bányásznapokat. Pécsett talán már nem annyira, inkább csak a megemlékezés szintjén. Van bányászati múzeum, emlékhelyek, emléktáblák a régi aknáknál, bányász-túraútvonal a Mecsekben, ami a nevesebb bányászpontokat, egykori aknákat, légaknákat fűzi föl egy vonalra.
Sok helyen a bányásztelepek még eredeti formájukban megtekinthetők. Borbála-telep, György-akna, Hősök tere… A kolóniák egységes, egyöntetű arculata ugyan nem mindenhol fedezhető fel, de ha valaki elmegy Pécs-Somogyra vagy Vasasra, ott lehet látni a házak elhelyezkedését.
Három fiútestvér jött el az Alföldről, a családi ünnepeket itt is rendszeresen megtartották, édesapám tudott hegedülni, citerázni, bányászként megadta az alaphangot a mulatásokhoz, ahol a kisfröccs is előkerült. Odáig mentek az alföldi, tanyasi, falusi életelemek Pécsre történő átmentésében, hogy a meszesi lakótelepen megvették a disznót, ott levágták, és a poroló vas volt a rémfa, amin feldolgozták” – kutakodott az emlékei közt Varga Jenő.
A szén mellett az uránbányászat is megindult az 1950-es években, az akkori viszonyoknak megfelelően mint bauxitbánya volt a köztudatban. Nagy veszteséggel termelték a mecseki uránt, de több mint 8000 dolgozót foglalkoztatott, míg a szénbányák 20 ezer embert. Akkor 200-220 ezer ember lakott Pécsett, Komlón, a környező településeken, s ha a bányászokhoz hozzászámoljuk a hozzátartozókat, a szolgáltatóiparban, közlekedésben, szállításban, háttérüzemekben dolgozókat, érzékelni lehet, hogy ez a régió a bányákból jött létre.
