0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. május 28.

Budafa, ahol nem csak a zalai agyag marasztal

Mintha mediterrán területen járnánk, még akkor is, ha napjainkban a lombos fák vannak túlsúlyban. Kistolmács, Kiscsehi és Bázakerettye határában a Budafai Arborétum erdő az erdőben, izgalmas látvány.
„Vannak, akik kerékpártúrát, futóversenyt szerveznek, hogy megelőzzék a kisvasutat. Nem megy gyorsan, óránként alig 15 kilométeres sebességgel halad, de nem is ez a cél, inkább élvezni a tájat. Az erdőszélről beköszönnek a vaddisznók, az őzek, a szarvasok”

– jegyezte meg a szakember.

Az arborétumban lévő kisebb tó gátja mellett látható az a kő, amely az első olajfúrásnak állít emléket. Az olajipar meghatározó volt a környék fellendítésében, ma ezt emlegetik a Trianon utáni kőolajbányászat bölcsőjének. A második világháború előtt a Magyar-Amerikai Olajipari Részvénytársaság tevékenységének még ma is sokat köszönhetnek. Macskaköves út vezetett az olajfúrótornyokhoz, ez az alapja a mostani főfeltáró utaknak. Bár korábban többen is próbálkoztak, az olajat végül az amerikaiak találták meg a ’30-as években, és arra építve komoly olajipar jött létre. Bázakerettyére lakótelepet, uszodát építettek, ami a mai napig megtalálható.

„Bár a legtöbb fúrást már lezárták, ez még működő olajmező, a tevékenység azonban csak akkor gazdaságos, ha feljebb megy az olaj és a gáz ára. A második világháború környékén szükség volt az olajra, fokozott termelés folyt, utána pedig az ötéves terveket kellett teljesíteni. Olyan ütemben termelték ki az olajat, hogy túl hamar kifogyott” – meséli Gyergyák Lajos egy olajfúró magabiztosságával. Az olajipar nagyon jól fizetett, egyesek szerint a környező településeken több primőr árut vásároltak, mint Nagykanizsán, illetve vezetékes gáz is hamarabb volt, mint Budapesten.

Horváth Brigitta Budafai VadászházAmikor Horváth Brigittát, a vadászház gondnoknőjét telefonon kerestem, kislányos hang szólt a készülékbe. Találkozva alig hittem, hogy a háromgyerekes anyuka már 25 éve dolgozik Budafán.

Ez az első munkahelye, jó 14 évet lakott a szomszédos településen, Bázakerettyén, néhány esztendeje alakult úgy az élete, hogy beköltöztek Nagykanizsára, ahonnan naponta ingázik. Ma is hangoztatja, hogy a városi életforma nem neki való, nagyon kötődik a természethez.

Tudjuk, a vadászházat a konyhájáról is megítélik. Budafán elsősorban a helyi, illetve szezonális, erdőhöz kötődő ételekkel találkozhatunk. Bevallja, a konyhát örökölte, a főzési szokásokkal együtt, fiatal felnőttként csöppent bele egy családi vállalkozásba. Bár végzett szakács, a főzési szokása az elmúlt 25 év során alakult ki, elődje formálta az ízlésvilágát és az ételkészítési gyakorlatát.

„A szezonális termékek meghatározzák a kínálatot. Előszeretettel készítünk friss gombából ételeket. Vadból a vendégeink körében a legnépszerűbb a vaddisznó, a szárnyasok közül a fácán. Érdekes módon az őzet és a szarvast nem annyira kedvelik.

A horgászok közül is sokan inkább csak a hobbijuknak hódolnak, nem feltétlenül eszik meg a halat, és a vadászok egy része sem fogyaszt vadhúst” – fogalmazta meg benyomását, és hogy ne legyen zavartalan a beszélgetésünk, a lábainál megjelent Lujza, a tacskókölyök.

Az egytálételek főként a társas vadászatok kedvelt fogásai. Fontos számukra, hogy ne az evéssel húzzák a vadászat idejét, ugyanakkor az étel legyen laktató és ízletes. Zömében külföldi, osztrák és német vendégeik vannak, akik a nagyon erős, telt magyar ízekkel nehezen barátkoznak meg. Ez alól jelent kivételt a gulyásleves és a paradicsomos töltött paprika. A külföldiek a kevésbé fűszerezett, naturálisabb ízekre vágynak, számukra egy fokhagymás oldalas már nagyon megterhelő lenne.

Forrás: A Mi Erdőnk

Szaklap, amelyben a cikk megjelent:

Magazin ajánló: