0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2025. augusztus 20.

A két legsúlyosabb hiba, amit szinte mindenki elkövet reggelizéskor

A reggeli a nap legfontosabb étkezése – tartja a mondás. Akár egyetértünk vele, akár nem, az biztos, hogy reggelink nem csak az adott napra, hanem hosszú távú egészségünkre is jelentős hatással van. De hogyan?

Túl gyorsan eszed meg

Nem csoda, ha a reggeli kapkodásban az étkezés sem a legnyugodtabb körülmények között zajlik. Ám ha megpróbálsz kicsit több időt szentelni az evésre, olyan kellemetlenségeket úszhatsz meg a nap során, mint például a puffadás.

A rágás ugyanis elengedhetetlen része az egészséges emésztésnek.

Amikor nem rágjuk meg alaposan a falatokat és kapkodva eszünk, azzal levegőt nyelünk, mely puffadáshoz, hasi diszkomfortérzethez, a tápanyagok nem megfelelő felszívódásához vezethet. Ezek pedig az egész napi közérzetre rányomhatják a bélyeget.

Időspórolás miatt sokan cukros müzliszeletet, ivójoghurtot vagy munkába menet vásárolt péksüteményt reggeliznek. Ezek a tápanyagban szegény reggelik pedig – csak úgy, mint a már említett cukros ételek – mindössze rövidtávú megoldást jelentenek, hiszen utánuk gyorsan ismét megéhezünk.

péksütemények

A legjobb, ha tudatosan szakítunk időt a reggeli nyugodt elfogyasztására. Ülj le az asztalhoz, rágd meg alaposan az ételt: ez nem csak táplálkozás, de mentális szempontból is hasznos, hiszen segít felkészülni a napra, összeszedni a gondolatokat.

Tévedés, hogy az egészséges reggeli miatt hajnalban kell kelni! Sok időt spórolsz azzal, ha a finomságot már este elkészíted.

Így készülhet például chia puding vagy zabkása is, amihez a zabot csak felöntjük a választott folyadékkal és éjszakára a hűtőbe tesszük. Reggel pedig már csak a feltéteket kell rápakolni. Szendvicset is készíthetünk előre, vagy akár air fryerben sütött, zöldséges tojásmuffint.

chia puding

Az alábbi két rossz szokás kiiktatásával már rengeteget tehetünk egészségünkért. Nélkülük energikusabban, hatékonyabban telhet a nap!
Forrás: magyarmezogazdasag.hu/shefinds.com

Magazin ajánló:

·Nyull Fanni
·Nyull Fanni
Online szerkesztő. 2023 ősze óta a magyarmezogazdasag.hu munkatársa – nem sokkal azután csatlakozott, hogy befejezte kommunikáció-és médiatudomány szakos egyetemi tanulmányait, angol nyelven. Magazin újságírást tanult a MÚOSZ-nál, meggyőződése, hogy „a vesszők életet menthetnek”, kevés fájdalmasabb látványt tud elképzelni egy helyesírási hibánál. Odavan mindenért, ami gasztro, lifestyle, wellness, superfood – ha pedig ezek még a fenntarthatósággal is összeegyeztethetők, az már csak hab a tortán.